Minden, ami DC!

ÉVÉRTÉKELÉS 2017: DC a mozikban és a filmes toplistákon

2017. december 31. 11:04 | DC Magyarország | Szólj hozzá!

Ebben az évben a Warner/DC három filmet dobott be a közösbe, és egyik sem sikerült rosszul. Nagyon változatos volt az idei felhozatal, hiszen kaptunk animációs filmet, szólókalandot/eredettörténetet és a várva várt csapatos csapatás is ebbe az évbe zsúfolódott be. Vegyük sorra az idei termést, lássuk, milyen DC-s moziélményeink voltak 2017-ben.

Lego Batman – A film

Az idei képregényfilmes évet a DC kezdte rögtön februárban, és meg is adta az alaphangot az egész évre. A 2014-es Lego-kaland spinoffja legalább olyan szórakoztató és ötletes, mint az elődje. Legnagyobb pozitívuma az a mérhetetlen önreflexió, amivel a készítők a Batman-mitológiához és úgy általában a DC univerzumhoz nyúltak. A film tud nevetni saját magán, mi pedig tudunk nevetni a filmen, legyünk akárhány évesek. A magyar szinkronnal sincs semmi gond (Fluor Tomi és Diaz epizódszerepeit leszámítva), az eredeti szereplőgárda pedig szintén komoly nevekkel operál: Will Arnett, Rosario Dawson, Zack Galifianakis és Ralph Fiennes remekel, de a mellékszerepekben feltűnő hírességek listája is végeláthatatlan. Ha év elején nem volt alkalmad megnézni ezt a filmet, akkor itt a lehetőség, hiszen házimozis változatban már nyár óta beszerezhető. Akár az egész család beülhet a tévé elé erre a másfél órára, de persze nem árt, ha legalább alapszinten ismerik Batman eddigi történeteit.

Wonder Woman

A DC Bővített Univerzum eddigi egyetlen hangos és egyöntetű sikere, ami a rajongók és a kritikusok tetszését is elnyerte (ezidáig mindig csak az egyik tábor volt elégedett, a másik pedig iszonyú mérges). Ennek a filmnek, pontosabban a sikerének köszönhetjük, hogy a Warner/DC a jövőben inkább a szólókalandokra fektet hangsúlyt a csapatokat összerázó monumentális menetek helyett. A Wonder Woman igazi, klasszikus értelemben vett szuperhős eredetfilm, amely hangulatában Richard Donner klasszikus Superman filmjét idézi, tematikájában pedig az első Amerika Kapitány mozit. A film közepén látható No Man's Land akciójelenet egészen bámulatos, minden benne van, amit ez a műfaj megkíván, és talán még több is. Természetesen a fináléra hagyott küzdelem már a kanyarban sincs ehhez képest, ez a film legnagyobb (egyetlen?) negatívuma. Az utolsó húsz percben látott csörte egy tipikus kék-narancs kontrasztba mártott, éjszaka játszódó bossfight, ráadásul a főgonoszunk ugyanúgy megy a felejthető polcra, mint sok más társa. A videojáték szintű mondatokat ordibáló ("Akkor készülj fel a pusztulásra!") bajszos Árész nem úgy sikerült emlékezetesre, ahogy a készítők gondolták, de a finálé előtti bő két óra minősége annyira pozitív irányba tolja a mérleget, hogy az unalmas lezárást hajlamosak vagyunk egy legyintéssel letudni. Illetve előkerül az ilyenkor szokásos kérdés: vajon mit tartogat nekünk a második rész? Az eredettörténetet most kipipáltuk, a folytatás hidegháborús ötletfoszlányai pedig ígéretesnek hangzanak. Két év múlva kiderül.

Az igazság ligája

Egy újabb DC film, ami táborokra osztotta a nézőket. Az egyik oldalon lelkes rajongók, akik foggal, körömmel és ötágú szigonnyal állnak ki a film zsenialitása mellett, a másik oldalon a gonosz kritikusok, akik megint csak azért vannak, hogy fikázzanak, valamint azok a rajongók, akik többet vártak volna egy Igazság Ligája filmtől. Az igazság, ahogy legtöbbször, most is valahol középen rejlik. Az igazság ligája egy közepes film lett, amire lehet úgy gondolni, hogy "csak közepes," vagy úgy, hogy "hála az égnek, hogy legalább közepes, figyelembe véve a sok huzavonát, ami a háttérben zajlott." Rendezőcsere az utolsó száz méteren, extra költséges újraforgatások, forgatókönyvcsiszolások, bajuszproblémák, stúdiófejesek, megnyirbált jelenetek, és ez mind meglátszik a végeredményen. Ugyanakkor valahogy mégis működik, és ezt a karaktereknek köszönheti a film. Oldschool szuperhősfilm, és nem is akar több lenni, ez a fő erénye. Talán kicsit idejétmúlt történetreceptet követ egy olyan korban, amikor évente 5-6 szuperhősfilmet nézhetünk, de azt sikerül szórakoztatóan tennie, ismétlem, az eltalált karakterek miatt. Batmant eddig is szerettük, Wonder Womant szintén, Flash a film egyik fő humorforrása és működik is, Aquaman hörög és morog, de nagyon szerethetően, Cyborg is érdekes, Superman pedig akkor is Superman, ha digitálisan borotválják. Régi mémforrás a kérdés, miszerint Superman vajon hogyan tud borotválkozni, és erre most akarva-akaratlanul megkaptuk a választ: nagyon bénán. Mert bizony az az odarajzolt sima száj nagyon kilóg, és ez csak a kapkodás és az utóforgatások miatti szűkös határidő számlájára írható, ahogy az is, hogy néhány jelenetnél nagyon durván kilóg a green screen. De összességében működik és szórakoztat Az igazság ligája, és utána többet szeretnél látni ezekből a karakterekből. Genzonak speciel a képregényolvasáshoz hozta meg a kedvet, a film után rárepült a New52-féle sorozatra, amiből a film is elég sok ihletet merített.

Előretekintés 2018: Aquaman

Úgy gondoltuk. fölösleges külön cikket szánnunk a DC 2018-as mozis felhozatalának, mivel ez mindössze egyetlen egy filmet takar, és arról is nagyon keveset tudunk (körülbelül semmit), ezért inkább itt térünk ki rá röviden. Az igazság ligájában betekintést nyertünk Atlantiszba és bemutatkozott Aquaman, jövőre pedig a James Wan rendezésében Will Beall forgatókönyve és Geoff Johns története alapján készülő, eredetfilmként is szolgáló moziban tovább tágul a DC Bővített Univerzum, ahogy még mélyebb vizekre evezünk Aquaman történetében. A szereplőgárdára egyetlen rossz szavunk sem lehet, a címszerepben visszatér ugyanis Jason Momoa, Az igazság ligája után Amber Heard ismét magára húzza Mera jelmezét, és remélhetőleg ezúttal Willem Dafoe Vulkojának összes képkockája sem végzi a vágószoba padlóján. A filmben láthatjuk majd Arthur szüleit, akiket Nicole Kidman (Atlanna királynő) és Temuera Morrison (Thomas Curry) keltenek életre, valamint Aquaman két ikonikus ellenfelének szerepében Patrick Wilson (Orm/Ocean Master) és Yahya Abdul-Mateen II (Black Manta) lesz látható. Az amerikaiakat 2018. december 21-től rántják maguk alá a hullámok, míg mi, magyarok várhatóan egy nappal előtte már nézhetjük is a filmet a hazai mozikban.

DC filmek az idei toplistákon

Természetesen nem csak mi összegezzük az évet december vége felé, a világ minden filmes portálja ír egy (vagy több) visszatekintő, statisztikákat összegyűjtő cikket. Jó párat mi is átfutottunk, és összegyűjtöttük belőlük a DC-s szerepléseket.

  • Az Entertainment Weekly összeállította a 2017-es év legjobb előadóit/művészeit, ahol a rendezőkből, énekesekből, írókból, dalszerzőkből, műsorvezetőkből és színészekből álló illusztris társaságban kedvenc Wonder Womanünk, Gal Gadot is helyet kapott.
  • A Rotten Tomatoes értékelések szerinti legrosszabb filmek húszas listáján Az igazság ligája a 19. helyre futott be a maga 41%-ával, vagyis épp, hogy felfért arra a listára, amin Az Emoji-film (9%), A múmia (16%) és A setét torony (16%) "előkelő" helyen zárt.
  • Sokkal szebb eredmény, hogy ugyanezen oldal értékelései alapján a legjobb filmeket összegyűjtő 10-es listán a Wonder Woman a negyedik helyet foglalja el 92%-kal, Nolan Dunkirkje (szintén 92%, csupán több értékeléssel) szorítja le a dobogóról.
  • Az IMDb legjobb filmes listáján (ami a profiljaik nézettsége alapján állt össze) sokkal rózsásabb a helyzet számunkra, ugyanis Az igazság ligája a 6. helyen áll, míg a Wonder Woman a dobogó második fokán foglal helyet, csupán az ősz hangos horrorsikere, az AZ tudta megelőzni.
  • Maradunk kicsit az IMDb-n, ahol a 2017-es év sztárjait rangsoroló listán is erős a DC-s jelenlét. Gal Gadot egyenesen az első helyen áll, de kicsit tovább görgetve megtaláljuk Robin Wrightot a 30., Jason Momoát a 47., Amy Adams-t a 76., Chris Pine-t a 82. és Connie Nielsent a 86. helyen.
  • A Google éves keresési statisztikáit egyesíti egy tízes lista, ami csak a filmcímekre koncentrál. Ezen a listán a Wonder Woman a dobogó harmadik fokán végzett, előtte A szépség és a szörnyeteg valamint az AZ foglal helyet. Az igazság ligáját "csak" az ötödik helyig sikerült "felguglizzuk" idén.
  • Az amerikai bevételeket összesítő listán a Wonder Woman szintén dobogós, a harmadik helyen végzett 412 millió dollárral. A Star Wars: Az utolsó Jedik egyelőre a második helyen áll 445 millió dollárral, ám ez még gyarapodhat, hiszen a filmet még javában játsszák a mozik. A dobogó legfelsőbb fokán jelenleg Emma Watson táncol Dan Stevensszel, A szépség és a szörnyeteg ugyanis 504 millió dollárt hozott a konyhára.
  • A Rotten Tomatoes-on elérhető "Minden idők legjobb képregényfilmjei" 10-es lista is nagyban változott idén, ugyanis a Wonder Woman egyenesen az első helyre kardozta magát, míg a Lego Batman – A film épp, hogy befért az élmezőnybe, jelenleg a 10. helyen áll. Érdekesség, hogy ezen a listán jelenleg csak 2017-es alkotások vannak a dobogón, ugyanis a második helyen a Logan, míg a harmadikon a Thor: Ragnarök foglal helyet.
  • A Forbes listába gyűjtötte a 2017-es év legtöbb pénzt hozó filmsztárjait. Ezen a felsoroláson Gal Gadot a harmadik helyre került, miután kb. 1,4 milliárd dollárt hozott a konyhára a Warnernek a Wonder Womannel és Az igazság ligájával. Két közkedvelt akciósztár, Dwayne Johnson és Vin Diesel foglal helyet a dobogó első két fokán 1,5 és 1,6 milliárd dollárral.
  • A New York Times 2017 legjobb filmjeit összegyűjtő listáján a Wonder Woman épp befért a top 10-be, ugyanis a tizedik helyen végzett.

Összességében tehát sikerekkel teli évet tudhat maga mögött a DC filmes részlege, amely elsősorban Gal Gadot és Patty Jenkins Wonder Womanjének köszönhető, ami minden téren egyöntetűen tarolt, de a Lego Batman érdemeiről sem szabad megfeledkezni, méltó lett elődjéhez. Ezeket mindössze Az igazság ligája megosztó fogadtatása és gyenge bevétele árnyékolja be, ami a büdzséjét alig tudta visszatermelni a mozipénztáraknál, és az idei filmes toplistákon is inkább lefelé húz.

Zárjuk ezt az évértékelést a világszinten mért bevételi adatok ismertetésével. A Lego Batman - A film 312 millió dollárral zárt, a Wonder Woman 822 millió dollárt hozott, míg Az igazság ligája a cikkünk közzétételéig csupán 649 millió dollárt hősködött össze globálisan. Ez utóbbi bevétel jóval a várakozásokon alul teljesített, amiből a stúdió valószínűleg levon néhány következtetést a jövőben, reméljük helyesen.

Ez volt hát az idei DC filmes felhozatal. Ahogy azt említettük, jövőre takaréklángra kapcsol a Warner/DC, mert csak az Aquaman szólófilmet kapjuk, azt is decemberben. Ezt az egy éves "szabadságot" talán arra használják majd, hogy jobban megtervezzék ezt a filmuniverzum dolgot, és a következő filmjeiket ne szabdalják agyon az utolsó hetekben. Érdekes filmtervek vannak a tálcán, nem kellene mellényúlni velük.

Írta: Genzo és Ádám

A bejegyzés trackback címe:

https://dcmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr7213528203

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása