Eddig úgy volt, hogy ő írja és rendezi Barbara Gordon önálló kalandját.
Eddig úgy volt, hogy ő írja és rendezi Barbara Gordon önálló kalandját.
Joss Whedon nem is mutatkozhatott volna be ütősebben a DC univerzumban, ugyanis ő felelt a film első, egyben az egyik legemlékezetesebb képsoráért.
A héten bemutatásra került "Az igazság ligája", és ahogy az sokak figyelmét nem kerülte el, bizony a "Batman Superman ellen"-hez és az "Öngyilkos osztag"-hoz hasonlóan ebből a filmből is sok jelenet a vágószoba padlóján végezte. Tegnap netvilágot látott több, mint húsz jelenet leírása, néhányat pedig videón nézhettünk meg félkész effektekkel (ezeket azóta törölték, de néhol még fellelhetőek). A leírások egy reddit felhasználótól származnak, tehát nem vehetjük készpénznek, hogy ez tényleg így történt volna Zack víziójában, de akad számos nyom, ami ezt igyekszik alátámasztani. Állítása szerint azt a vágást, amiben ezek a jelenetek szerepeltek, csak a Warner Bros. executive producerei látták.
Nagyjából fél éve már jelentkeztünk egy "Minden, amit eddig tudunk 'Az igazság ligája' filmről" cikkel, most pedig elérkezett az ideje, hogy összegezzünk minden fontosat, amit tényleg érdemes tudni, mielőtt beülünk a moziba megnézni.
Nem szaporítjuk a szót, reakciók az elolvasom mögött!
Jövő csütörtöktől a mozikban a Warner idei talán legnagyobb dobása, aminek készületeiről, valamint a filmes univerzum jövőbeni terveiről a The Wall Street Journal készített egy átfogó írást. Ennek a magyar változatát találjátok az elolvasom mögött!
Már csak öt hét választ el minket "Az igazság ligája" premierjétől, a Warner pedig elérkezettnek látta az időt arra, hogy frissítse a film honlapját a korhatár besorolással és a "kredit" résszel, vagyis a stáblistával.
Az Empire szerkesztősége nemrég ellátogatott "Az igazság ligája" díszletei közé, ahol épp Joss Whedon újraforgatásai zajlottak, az ehavi lapszámban pedig nyilvánosságra is hozták, amit ott láttak és hallottak. Az elolvasom mögött egy (frissülő) galériába szedve találjátok a címlapokat, az új képeket, valamint nyolc pontba szedve a lényeges új információkat Genzo fordításában.
HIVATALOS: Joss Whedon neve ott lesz legalább a forgatókönyvíróké között a film stáblistájában, ez a Warner Bros. őszi beharangozójából derült ki. Ebből már valamelyest kikövetkeztethető, hogy mekkora is volt a "Bosszúállók" rendezője által vállalt munka mértéke.
A Warner Bros. nem rest nagy összeget fektetni a várva várt "Az igazság ligája" hátralévő utómunkálataiba, hogy végül a szóló "Wonder Woman" filmhez hasonló sikereket érjen el, és ne essen abba a hibába, mint az "Öngyilkos osztag" (ami mondjuk tényleg nehéz lenne).