Minden, ami DC!

KRITIKA: Joker (spoileres)

2019. október 19. 13:51 | DC Magyarország | Szólj hozzá!

Nekünk még van veszíteni valónk.

Az egyik legfőbb "hitvallásom," hogy minden a legmegfelelőbb pillanatban érkezik meg hozzánk. Legyen az jó, rossz, visszatartó vagy előrelendítő dolog. A művészeti cikkekkel is így vagyok. Néha persze böngészek, ajánlások alapján meghallgatok zenéket, megnézek filmeket, de az a kedvencem, amikor tegyük fel egy film rám talál, pontosan akkor és ott, amikor a leginkább szükségem van arra az üzenetre a jelen életkörülményeimben. Pontosan ez történt velem, amikor beültem a Jokerre.

A Joker az első pillanattól az utolsóig a mozi székébe nyom, tekintetedet pedig a filmvászonra ragasztja. Megpróbálom picit szétszedni, de higgyétek el nincs könnyű dolgom, ugyanis ez a film rendkívül összetett.

Próbáljuk a történettel kezdeni. Szinte az első mondatok egyike, az alap probléma a felütés, egy akkora felképelés a mai kor társadalmának, hogy már akkor nagyokat pislogtam, pedig csupán néhány mondat hangzott el. Bár a 80-as évek közepét lőtték be időszaknak, a szemétprobléma, a környezetszennyezés bizony a modern társadalom legsúlyosabb gondja is. Innen indul minden feszültség. Arthur Fleck személyes problémáit ezzel párhuzamosan kezdik kifejteni és az az igazi zsenialitás, ahogy ez a kettő összeér. Egy ideig nem is foglalkozunk ezzel a hatalmas, globális gonddal, mindaddig, amíg főszereplőnk nem lép ki a tömegek nagyszínpadára. Csupán a televízióban elhangzó, választási kampánybeszédek emlékeztetnek minket a dologra, na meg persze az utcán bálákban álló szemét. Szóval a film elején felütik ezt az igazából mindenkit érintő problémát, aztán a fókusz beszűkül Arthur életére, ami szinte minden órával egyre lejjebb gurul a lejtőn, amin igazából mások és saját maga is löknek egyet. Ám Arthur szeretne jobban lenni, kilábalni a süllyesztőből. Nem egy semmirekellő ember, annak ellenére, hogy komoly mentális problémái vannak, tesz azért, hogy jobban legyen, mert, ahogy ő mondta, semmi mást nem akar, csupán jobban lenni és úgy gondolom, hogy az ilyen embereknek kéne a leginkább segíteni, akik még érzik magukban azt, hogy akarnak javítani a saját életükön. Ám Gotham városa és az ott élő társadalom hátat fordít neki és a hozzá hasonlóknak, sőt még taposnak is rajta egyet. A rendszer, amit felállítottak a hozzá hasonlók megsegítésére, becsődölt, valójában nem tudnak a perifériára szorult emberekkel mit kezdeni, ahogyan a várost elöntő szeméttel sem...

joker-4.jpg

Azzal mindannyian egyet kell értenünk, hogy az erőszak rossz. Bomlasztja a világunkat. Ebben a filmben bemutatott erőszakos képsorok pedig nem túlzok, ha azt mondom, hogy sokkolóak. Főleg a metrós kivégzés. Mert az bizony egy kivégzés. Ott Arthurnál egyszerűen betelik a pohár és kienged minden benne felgyülemlett, elfojtott érzést. A baj csak az, hogy rossz módszerrel teszi mindezt. Mondhatjuk, hogy önvédelem volt, ahogy elkezdődött, de ahogy végződött az már személyes elégtétel. Elégtétel az egész városon és az őt körülvevőkön. A gond mindezzel, hogy a nagy átlagnak bizony – ahogy más kritikákban is olvastam – úgy hangzik mindez, mintha az elnyomottakat arra buzdítaná, hogy gazdagokat és szerencsésebb sorsúakat öljenek, ám a film csak be szeretné mutatni, hogy mindez hová vezet, és hogy igenis ez szörnyűséges, és ez bizony az az út, amire nekünk nem kellene rá lépni. Ott hibázik a film, hogy nem kínál fel más alternatívát, mintha ebben a Gothamben nem lenne mód arra, hogy máshogy kitörjünk a mélységből. Vagy talán tényleg nincs is? Még érdekesebb dolog, hogy a film próbára is teszi a közönségét. Felébreszt az agyunkban eldugott olyan gondolatokat, amin, ha egy kicsit többet rugózunk, bizony ijesztőek lehetnek. Felteszi bennünk a nagy kérdést, hogy vajon tényleg mi is ezt tettük volna, vagy megérdemelték- e azok a kötekedő fiatal srácok az ilyesfajta véget? Hiszen, mindannyian voltunk már annyira dühösek, hogy átfutott az agyunkon egy - egy durvább gondolat. Sophie mondja ki, hogy nem gond, hogy meghaltak, három rohadékkal kevesebb, számomra ez is döbbenetes kijelentés volt, hiszen persze, egyet lehet érteni, de hogy ennyire ki is mondja a film az megrázóan őszinte. Aztán persze a csavart követően az ember rájön, hogy ez a megerősítés bizony Arthuról származott, és csupán a saját halovány lelkiismeretfurdalását nyugtatgatja. És igen, a film behúz minket a csőbe Sophie karakterével, hiszen nagyon sokáig azt hisszük, valóban Arthur egyik utolsó mentsvára, egy kapaszkodó a totális elborulás szélén. Egy kósza gondolat erejéig az is átfutott az agyamon, hogy vajon utalás lehet Harley Quinnre, aki ugye mindenben támogatta Jokert. Amikor pedig rájövünk, hogy bár a lány létezik, de minden interakció vele Arthur képzelgése volt csupán, az nagyon elkeserítő. Főleg a jelenet miatt, ahogy Arthur csak annyit mond neki, "nagyon rossz napom volt" és valami vigasztalásra vágyik csupán. Szóval Sophie karaktere egyáltalán nem volt felesleges, hiszen még egy árnyalat Arthur őrületében.

Egy másik kardinális szereplő, akit a képregényrajongók jól ismernek, az Thomas Wayne. Számomra furcsa volt, ahogy beállították őt, mint a törtető politikust. Negatív szereplőnek hatott Arthur oldaláról és szintjéről nézve, azonban az ő szemszögéből teljesen más lenne. A gond végig a rossz kommunikáció és az empátia hiánya volt. Thomas védte a családját, el akarta felejteni a múltat, Arthur pedig összezavarodottan és erőszakosan válaszokat követelt. A hozzá kapcsolódó csavar, miszerint igazából ő Arthur apja számomra nagyon meglepő, ugyanakkor igazán érdekes ötlet volt, hiszen ha belegondolunk, így Joker Batman féltestvére lett volna. Megmagyarázná a kettejük közt lévő kapcsolatot, a rivalizálást. Bár ott van az is, hogy a képregényes Jokerről ugye nem tudunk semmit, és sokáig úgy tűnt ezt felrúgják a filmben ezzel a kapcsolattal, ám amikor kiderül, hogy Arthur örökbefogadott gyerek, végül is ugyanúgy senki marad. Nem tudjuk meg, kik a szülei, hiába volt anyja, aki felnevelte. Így pedig Todd Phillips végül is tiszteletben tartotta a Joker mítoszt, csupán megmutatta nekünk, hogyan is lépett rá Joker útjára. A legtöbb komment, amit olvastam a film megjelenése előtt az az volt, hogy Joker Batman nélkül nem is Joker, így értelmetlen a film. Nos, a film végi eseményekkel talán még sosem volt ez a két szereplő ennyire összefonódva az eredetüket tekintve, ugyanis Joker és Batman egy napon születtek. A Bohóc által kirobbantott káoszban megtörténik a jól ismert tragédia és így örökre összefonódik kettejük sorsa akarva akaratlanul, akár tudnak róla, akár nem. Így mindenki megnyugodhat, Batman és Joker sosem fognak külön válni, sőt!

joker-2.jpg

Sokat gondolkodtam, hogy hol is születik meg Joker. Vajon melyik tette az Arthurnak, amikor visszafordíthatatlanul átadja magát a Bűn Bohóc Hercegének. Az egyik ilyen jelent, a metrós gyilkosság utáni tánc, ahogy felszabadultan mozog, mintha szabadnak érezné magát a bőrében, életében először. Ugyanilyen az otthoni tánca, miközben kifesti magát, illetve a lépcsős jelenet is mind a felszabadultságát hivatott átadni, illetve azt az érzést, hogy neki mar nincsen veszíteni valója és ezáltal hatalmas erőre tesz szert. A másik jelenet, ami Joker születéséhez vezet, amikor megöli az anyját és a volt kollégáját, aki miatt elbocsájtották – de egy másiknak megkíméli az életét, mondván, ő mindig jó volt hozzá – illetve amikor végez Murray Franklinel. A tévéshow végen, amikor a kamerába beszél elképesztően meggyőző volt. Elém idézte a régi Batman rajzfilmes jeleneteket, amikor Joker a tévét használta, hogy üzenhessen Batmannek, remek utalás volt, és teljesen Jokerre vall, aki szereti a közönséget. Murray amúgy a társadalom maradék pozitív oldalának hangja. Bár nagyon nem volt szép dolog, amikor lejáratta Arthurt a tévében, azt gondolom az mind csupán a show íróinak bűne, nem a házigazdáé. Amikor az öltözőben beszélnek, akkor is hagyja, hogy a keresztnevén szólítsa, nem beszél vele lekezelően és bizony teljesíti a kérését, hogy Joker néven konferálja fel. Ő csupán a körülmények sajnálatos áldozata, a gyilkosa pedig inkább Gotham és a félresiklott társadalom, aki majdnem szó szerint fegyvert adott Arthur kezébe. Hiszen ennek a filmnek a legnagyobb főgonosza maga Gotham, ami képes volt egy sérült, segítségre szoruló emberből gyilkos őrültet, egy árva fiúból pedig maskarás igazságosztót kitermelni magából a számtalan másik közönyben és romlásban bomló ember mellett. Ám végül az igazán nagy jelenet, amikor valóban Jokerré válik, az az, amikor az autóbaleset után a saját vérével rajzolja fel a vigyorgó szájat az arcára. Nekem ott azzal az arckifejezéssel végleg Jokerré vált, főleg, ahogy szemlélte a maga körül kialakult káoszt, ha jól emlékszem még mondja is, hogy milyen gyönyörű.

Nagyon szeretném, ha készülne folytatás, ugyanis ez a Joker nagyon biztos alapokon nyugszik. Jó pár filmen keresztül elnézném, ahogy kibontakozik a szemünk előtt az az elvetemült, kiszámíthatatlan káosz- és pusztításmániás őrült, aki mindeközben zseniális és vitathatatlanul mesterkélt, aki mindenki előtt két lépéssel jár, aki elvezet egymaga egy komplett maffiát, és ő lesz Gotham legmélyebbre süllyedt vezére, ahogy azt a film végén sejtetik is. Amikor arra vár, hogy beléphessen a műsor színpadára, az, ahogyan néz előre és szívja a cigarettát, na az az egy maffiavezér arca. Jéghideg, éles, szúrós tekintet, üvöltött belőle az eltökéltség. Nagyon szeretném még látni. Na de mi van a film legvégével? Az egész egy szimpla képzelgés, Arthur agyának játéka csupán? Igazán remélem, hogy nem.

Lapozzunk át a színészekre. Egyértelmű, hogy Joaquin Phoenix viszi a hátán az egész filmet. Egyszerűen brillírozik, valóban korunk egyik legelképesztőbb színésze, nem csak a testi, de a szellemi és mentális átlényegülés miatt is. A nevetése, a gesztusai, a mimikája, ahogy egyszerre nevet és sír, tökéletesen megjelenítve ezzel azt a létező betegséget, ami Arthurnak van. Minden megmozdulása hidegrázósan hiteles, ugyanakkor nyomasztó, szívet tépő és hátborzongatóan igaz. A kisebb szerepek is fontosak, ahogyan azt fentebb említettem, és minden mellékszerepet játszó színésszel nagyon ki voltam békülve, ám be kell ismernünk, hogy szerepük és színészi alakításuknak pont ennyi jutott, hiszen ezek a mellékszerepek pont annyira voltak fontosak, mint amennyire Arthur volt az mások szemében.

joker-13.jpg

Korábban már próbáltam ecsetelni a gyönyörűséges szimbolikát a történetben, ám esküszöm, nem elfogultságból beszélek, ha azt mondom, hogy a film után ágyúval lőttem volna ennek a filmnek majdnem minden létező Oscar-díjat a színészi munka után a technikai dolgokért is. Ugyanis annak is feltűnhetett a szemet gyönyörködtető képi világ, aki amúgy annyira nem ért hozzá. A színek, a fények, a beállítások, a közelik és távoli képkivágások bravúros és jelentéssel bíró használata. A vágás is elképesztő, mintha minden puzzle darabka pontosan ott lenne, ahová azt szánták. Aztán, hogy ne csak a szemünket használjuk, Hildur Guðnadóttir olyan zenei aláfestést alkotott, amit azóta sem tudok kirázni a fülemből. A Chernobyl zeneszerzője minden jelenetnél még kettőt tapos rajtunk azzal a kín áztatta dallamsorral, amit épp oda álmodott, olyan atmoszférát teremtve, amit én nagyon régen éreztem.

És akkor elkérettünk ezzel a film talán egyik negatívumához, az után, hogy nehezen bogarászható ki sokak számára a megfelelő üzenet és talán sajnos nem is azokat fogja megérinteni ez a film, amiknek igazán szánták. Mindemellett ez a film nem úgy szórakoztat, mint egy tipikus képregény popcorn mozi. Ehhez ész kell, meg némi gyomor és egy jó adag felfogó képesség, hogy mit is akar nekünk mondani ez a film? Mit is láttunk? Nincsenek robbanások és izgalmas űrcsaták. Nyomasztó, sokáig frusztráló, jócskán borúlátó és még csak egy kis porszemnyi reményt se ad arra, hogy kilábaljunk belőle, ez maga a pesszimizmus fellegvára. De elképesztő karakterdráma, megismételhetetlen színészi alakítás és utánozhatatlan légkör. És talán minden sötétsége ellenére, lehet, hogy pont ez kell sokunknak, hogy felrázzon bennünket. Jómagam az ilyesfajta filmektől szoktam felépülni, mert látom, hogy én milyen szerencsés vagyok, mennyi mindenért adhatok hálát, ő nem tud onnan kimászni, én még talpra tudok állni, nekem még van veszíteni valóm.

Írta: Cathy

(képek: Entertainment Weekly)

Ha tetszett a bejegyzés, kedvelj és kövess minket a Facebookon is!

Címkék:kritika Joker

A bejegyzés trackback címe:

https://dcmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr3315234166

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.