Kozmikus szuperhőskaland Brian Michael Bendistől.
A legutóbb már bemutattam a Marvel veterán Brian Michael Bendis DC-s debütáló kötetét, a Man of Steelt, most pedig következik a folytatás, ami a Superman sorozatban foglalt helyet, és a nem túl rövid The Unity Saga: Phantom Earth címet viseli.
Az alábbi kötet a Man of Steel konkrét folytatása, így az élménybeszámolót az előző történet végével fogom kezdeni, mivel onnan indul a mostani cselekmény. Tehát a továbbolvasás csak akkor ajánlott, ha már végigpörgetted a Man of Steelt, vagy ha nem zavarnak a spoilerek.
Legutóbb ott hagytuk abba, hogy Lois és Jon galaxiskörüli útra indultak Jor-Ellel, aki férfit szeretne faragni az unokájából, ezért megmutatja neki az univerzum minden zegét-zugát. A Földön maradt Superman egy kommunikációs eszköz segítségével tudja elérni a családját, bárhol is járnak épp. Vagyis csak tudná, ha az a kütyü nem ment volna tönkre a Rogol Zaar elleni küzdelem során. Nincs más hátra tehát, Superman útnak indul a végtelen világegyetembe, hogy megtalálja a szeretteit, ám elég gyorsan rájön, hogy a Földön nagyobb szükség van rá.
Ugyanis a STAR laboratóriumban egy baleset történik, melynek következtében az egész bolygó a Fantom Zónában köt ki. Ez már önmagában is elég nagy probléma, hiszen az ottani atmoszféra káros a Földnek és a lakóinak is, beleértve az Igazság ligáját, akik villámgyorsan lebetegednek az új környezettől. Az pedig már csak a hab a tortán, hogy a Fantom Zóna a kryptoni nép „szemétlerakója” és szupergonosz-megőrzője. Minden múltbeli ellenfél és rosszfiú itt tengeti a napjait, köztük ugyebár a legfrissebb jövevény, a baltás haverunk, Rogol Zaar is. Ügyeletes főgenyánk ki is használja a Zónába kerülő Föld bolygó adta lehetőségeket, és a helybéli söpredékkel szövetségre lépve sereget toboroz, hogy véghezvigye az előző kötetben tárgyalt szuperátgondolt és eredeti tervét, hogy az utolsó szálig kiírtja a kriptoniakat, mert csak rontják itt a levegőt. A Fantom Zónában hőn szeretett bolygónkat nem fűti a sárga nap, ahogy Supermant sem látja el isteni hatalommal. Kékruhás hősünk előtt tehát két feladat áll, ha nem számoljuk a gyorsan háttérbe szorított családkereső akciót: ki kell juttatnia a Földet a Fantom Zónából, valamint le kell számoljon Zaarral és a rögtönzött seregével. Mindkét esetben kap segítséget a főhősünk, olykor egészen váratlan helyekről és személyektől.
A Man of Steel még ügyesen váltogatta a földhözragadtabb történetszálakat (égő házak sorozata Metropolisban, a Daily Planet szerkesztőségének viszontagságos mindennapjai) a kozmikus hangvételű sztorikkal (Rogol Zaar akciója, Jor-El látogatása), itt azonban Bendis teljes mértékben az elszállt sci-fi vonalon marad, hiszen kevés látogatást teszünk a Földre, de akkor is a Fanton Zónában vagyunk. Az űrcsaták rajongói tehát megnyalják mind a tíz ujjukat olvasás közben, mert azokból most kapunk bőven. A képi világ is ezt a monumentális hatást erősíti, a kötet ugyanis tele van nagyszabású és szemet gyönyörködtetően részletes dupla oldalakkal és epikus távoli nagytotálokkal, amelyek bámulásával hosszú perceket tölthetünk el.
A látványos csaták és feszült pillanatok mellé egy csipetnyi humor is társul, főleg a Föld hűlt helyén értetlenül lebegő Adam Strange ritka felbukkanásainak köszönhetően, amelyek egy-egy oldal erejéig megtörik a cselekményt.
A Phantom Earth nekem személy szerint jobban tetszett, mint a Man of Steel, mert bár a főgonosz Rogol Zaar azóta sem lett érdekesebb figura, a Fantom Zónába került Föld már van olyan erős alapszituáció, ami el tudja nekem adni a kötetet. Az utolsó füzet váratlan vendégei, és a legutolsó oldalon felbukkanó visszatérő régi ismerős pedig felkelti az érdeklődésemet a Unity Saga második része iránt, ami még nem jelent meg kötet formában, de amint kijön, valószínűleg rá fogok repülni.
Írta: Genzo
Ha tetszett a bejegyzés, kedvelj és kövess minket a Facebookon is!
