A Marvel nagyágyúja lecsapott Supermanre.
Brian Michael Bendis közel két évtizedes múlttal rendelkezik a Marvelnél. Amellett, hogy ő Jessica Jones egyik szülőatyja, felsorolni is nehéz, hány sorozatban működött közre, de azért néhányat megemlítek. Ő indította útjára az Ultimate univerzumot az Újvilág Pókember szériával, jelentős munkát végzett a Fenegyerek, az X-Men és a Bosszú Angyalai történeteken is, valamint olyan monumentális események kötődnek a nevéhez, mint a Mutánsvilág (House of M), a Titkos Invázió (Secret Invasion) vagy az Ostrom (Siege). A magyar képregényrajongók is jól ismerhetik a nevét, hiszen rengeteg általa írt történet jelent már meg idehaza is, és ezek sora várhatóan bővül még a jövőben.
Ezért volt elég nagy meglepetés, amikor tavaly kiderült, hogy Bendis leszerződött a DC Comicshoz, hogy a másik kiadónál is kamatoztathassa a tehetségét. És amikor egy ekkora név csatlakozik a vállalathoz, nagyjából azt csinálhat, amihez épp kedve szottyan. A korábban noir-os hangulatú, földhözragadtabb történetekben (Jessica Jones, Fenegyerek) is jeleskedő Bendis számára talán kézenfekvő lett volna, hogy Batmant válassza, esetleg foghatott volna egy kevésbé ismert, másodligás karaktert, akit aztán átjuttathat a legnépszerűbb hősök közé. Ő azonban nem kért a denevérből és a kishalakból, hanem azonnal lecsapott a nagybetűs Szuperhősre, a kiadó talán legnagyobb ikonjára, akivel ez az egész elkezdődött 1938-ban: Supermanre.
Először az Action Comics jubileumi 1000. számában kapott teret a kék csapat újdonsült sztárjátékosa egy pár oldalas történet erejéig, amit aztán a szóban forgó kötetben, a Man of Steelben fejtett ki bővebben. Ha eddig úgy tűnt volna, hogy dicsfényben fürdetem Bendist, és tévedhetetlen zseniként állítom be, akkor itt ragadnám meg az alkalmat arra, hogy elmondjam, bizony hajlamos ő a gyengébb történetekre és a középszerre is, és a Man of Steel is ez utóbbi tábort erősíti, aminek bár vannak tagadhatatlan erényei, azért a negatívumokat sem hagyhatjuk szó nélkül.
A történet szerint Superman/Clark felesége Lois, valamint a fiuk Jon eltűnt, így hősünknek a hétköznapi metropolisi bűnesetek és katasztrófák mellett a magánnyal is meg kell küzdenie. Láthatjuk őt olyan hőstettek végrehajtása közben, amelyek nem akasztják ki az eredetiség-mérőnket. Például az égő házból kimentett kislány, vagy a város szélén állcsúcson vágott óriásrobot elég hétköznapi dolognak számít Kal-El életében, és ezeknek most is tanúi leszünk, bár az égő ház (sőt, házak) egy érdekes mellékszálat biztosítanak a kötetnek, amire ez rá is fér. Clark családjának eltűnése is a pozitívumok közé sorolandó, ahogy egy ismétlődő, és folyamatosan hosszabbodó flashback jelenetben megtudjuk Lois és Jon távollétének okát és hátterét. Ez a végére egy érzelmes, néhol humoros, de összességében jól megírt családi drámába torkollik, amiből még egy meglepetésvendég is bőven kiveszi a részét, de az ő kilétét nem fedem fel.
De akkor térjünk rá a negatívumra, ami pedig a főgonoszunk... várjatok, megint meg kell nézzem a nevét... Rogol Zaar, aki az épp magányos Superman hétköznapi hősködésébe jött egy kicsit belekavarni. Ő egy teljesen új karakter, akit leginkább úgy tudok leírni, mint egy Doomsday hasonmást, egy hatalmas baltával a kezében. Zaar egyetlen célja a kriptoni nép teljes kiírtása, mert... nem tudom, nem engedték át a helyüket a villamoson, vagy sokáig tököltek előtte a sorban a postán, vagy másik csapatnak szurkolnak és az milyen már. Ügyeletes főgonoszunk egyszerűen nem szimpatizál a Krypton bolygó népével, szerinte károsak az univerzumra, szóval ki kell őket irtani az utolsó szálig. Sőt, még az is kiderül, hogy ő a felelős Superman szülőbolygójának pusztulásáért, ami ennyi évtizednyi képregényfolyam után már nem oszt, nem szoroz, hiába gondolta ezt Bendis valami hatalmas fordulatnak. A fizikai kihívás és a személyes szálak tehát adottak, kezdetét veheti a duplaoldalakon át tartó szupercsörte, amiben olyan mellékszereplők is kiveszik a részüket a jók oldalát erősítve, mint Supergirl, vagy a rövid cameószerepet kapó Igazság ligája. A borító tehát ne tévesszen meg senkit, hiába pózol a teljes liga Superman mögött, a hat füzetet tartalmazó kötetben csupán 3-4 oldalnyi szerep jut nekik.
Azonban a minden klisét kimerítő szupergonosz ellenére is tudom ajánlani ezt a képregényt, a pár bekezdéssel korábban ecsetelt, érdekesebb történetszálak miatt. Ehhez még hozzáadjuk a sokszor szellemes és pörgős párbeszédeket, amik szintén Bendis jellemzői, és ezúttal sem érződnek erőltetettnek vagy kínosnak. A fiatal Jon aggodalma, hogy kiderül az egyik fiókjának a tartalma, az ismétlődő csevegések az ikonikus piros alsónadrág visszatéréséről, vagy Superman szarkasztikus megjegyzései a pitiáner bűnözők irányába mind a könnyedebb hangulatért felelősek, és működnek is egytől egyig. A képi világ elég változatos, ugyanis a hatrészes történeten összesen 13 rajzoló dolgozott, köztük olyan nagyágyúkkal, mint Jim Lee vagy Ivan Reis. A stílusok tehát sűrűn váltakoznak, de szerencsére a minőség végig megmarad egy magas szinten, ami a vizualitást illeti.
A Marvel fenegyereke tehát azonnal belevágta a fejszéjét (és Rogol Zaarét is) a legnagyobb fába, de igazi veteránként állta a sarat, és a bemutatkozó története bár messze nem tökéletes, azért egy szórakoztató olvasmány.
Írta: Genzo
Ha tetszett a bejegyzés, kedvelj és kövess minket a Facebookon is!
