Egyikünk sem hagyta ki ezt a megrázó élményt.
Mivel úgy gondoljuk, hogy egyetlen szerző kritikája nem igazán tudja visszaadni, hogy a népes szerkesztőségünk milyen véleményen van egy filmről, ezért minden DC mozis premier után hozunk nektek egy cikket, melyben egyenként 5-10 mondatban megfogalmazzunk a gondolatainkat, majd 5-ös skálán pontozunk, és végül összegzünk és átlagoljuk a pontokat. Ezt az új rovatot a Shazam!-mal teszteljük, következzenek hát a véleményeink a gyermeki szuperhős első kalandjáról.
Genzo: Az Aquamanhez hasonlóan a Shazam! is sokat köszönhet a főszereplő karizmájának és elképesztő lelkesedésének, ami akarva-akaratlanul minket is "megfertőz" filmnézés közben. Csatlakozom azokhoz, akik szerint Zachary Levi erre a szerepre született, és szerintem legalább olyan jó választás, mint eddig szinte bárki a DC Moziverzumban. Ugyanakkor nem mehetünk el szó nélkül a mellékszereplők mellett sem, hiszen az árva gyerekek egytől egyig telitalálatok, és mintha csak a New52 képregényből másztak volna ki. Mark Strong pedig kisujjból hozza Sivana figuráját, ugyan nem gyarapítva ezzel az emlékezetes szupergonoszok amúgy sem hosszú listáját, de tisztességesen helyt állva ezen a terepen. A Shazam! nagyszerű szórakozás az elejétől a végéig, jópár hangos nevetést kiváltó pillanattal, kisebb-nagyobb meglepetésekkel, jól adagolt drámai töltettel és olyan hangulatvilággal, ami újranézésért kiált. És most, hogy a kötelező eredetsztorit letudtuk, alig várom, hogy lássam, mit kezdenek a karakterekkel a minden bizonnyal borítékolható folytatásban, ahol már teljesen szabadjára engedhetik a fantáziájukat a készítők. 5/4
Cathy: Azt szokták mondani, hogy a mozizás legyen igazi kikapcsolódás, hogy a szürke hétköznapok ne furakodjanak be az élménybe. A Shazam! pontosan ezt jelentette számomra. Remek szórakozás, miközben azért ott a családi dráma, aminek súlyosabb jelenetei kifejezetten tetszettek. Sokan attól féltek, hogy túlzásba viszik a poénözönt, de egyszer sem jutott eszembe, hogy "na jó, ez már erőltetett." Az viszont megfordult a fejemben párszor, hogy Billy Shazam alakjában ellőtt poénjai túl gyerekesek... Aztán rádöbbentem, hogy mert egy gyerek mondja. Ez a felismerés pedig folyamatosan megmosolyogtatott egy pluszt adva mindenhez. Az akció látványos, de nem lőtték el Shazam totális erejét, ami szintén tetszett, mert hitelesebb volt, mintha már mindenben tökéletes lenne. A fordulatok is rendben voltak, sőt a főgonosz is, bár nem a legütősebb, közel sem, de még így is köröket ver kidolgozottságra pár kollégájára. Összességében nem emelkedik piedesztálra, de számomra remek szórakozás volt és többször is terítéknek lesz, az biztos, hiszen bőven akad még benne boncolgatni való, és persze az Easter Eggeket is fel kell kutatni mind! 5/4
Gergő: Hol is kezdjem?! Az utóbbi hetekben egyre jobban vártam a filmet. Nagyon jól sikerültek a trailerek, és az első vélemények is igen pozitívak voltak, így elég kíváncsi voltam, vajon mivel próbálnak majd meg levenni a lábamról. Szerintem nagyjából az első fél óra után vettem észre azt magamon, hogy gyakorlatilag egy tizenéves kisfiú lelkesedésével ülök a székemben, és drukkolok Billyéknek, miközben Shazam erejével ismerkednek. A film sunyi módon úgy beszippantott, hogy az nekem fel sem tűnt. És talán ebben rejlik a varázsa. Észrevétlenül kihozza a nézőből a gyermeki énjét, aki a szereplőkkel együtt csöppen bele a varázslat világába. Nagyon jól egyensúlyoz a komikus-komoly-félelmetes jelenetek hármasa között, az egész filmélmény olyan, mint egy hullámvasutazás, nem hagy unatkozni egy pillanatra sem. A színészek láthatóan nagyon élvezik a szerepeiket, főleg Zachary Levi. Bebizonyította, hogy tökéletes választás volt, kiválóan működött a kémia közte és a többi színész között. 5/5
Peti: A Shazam!, amit fél éve még sokan (köztük talán én is) egy felejthető alkotásnak könyveltek el előre, most a DC mindenki által egekig magasztalt filmje lett, és nem véletlenül. Billy karakteréből és életkorából adódóan nem egy ezerszer látott eredetsztorit kaptunk, hanem egy frissnek érződő, szellemes humorú filmet, egy nagyon összeszedett történettel, ami ugyan gyerekekről szól, de nem csak gyermeki témákkal foglalkozik, sőt, néhol egészen horrorisztikus hangvételű. Zachary Levi és a gyerekstáb egy igazán szerethető csapatot alkotnak, Mark Strong pedig félelmetes Dr. Sivana szerepében. A DC Moziverzum jelenlegi állapotát ismerve (ha ismeri azt pontosan bárki egyáltalán) egyszerre töri szét és ragasztja össze a rajongók szívét Billy Batson kalandja, de az biztos, hogy egy képregény-kedvelő sem fog csalódottan kijönni a moziteremből. 5/4.5 – A zenei témák sikerülhettek volna emlékezetesebbre, de így is abszolút helytállnak, és a soundtrack is tartalmaz meglepetéseket.
Szilvi: A színészgárda nagyon jól volt egymáshoz válogatva, a karaktereik szerethetőek, az egész család aranyos volt és szeretném őket viszont látni. A humor legtöbbször természetes volt és nem zökkentettek ki az érzelgősebb/komolyabb jelenetekből. A főgonosz számomra nem olyan epikus, mint Zod vagy Lex volt, de a harmadik helyet neki adom Orm előtt, mert a családi hátterével érthetőbbek számomra az érzelmi kilengései. A zene elég semmilyen, a filmet kiszolgálja, csak külön nem emlékezetes. Vizuálisan a DC-hez képest annyira nem nagy szám, igazán egy vagy két jelenet volt, ahol úgy éreztem, hogy ez egy festmény és szívesen kiragadnám a filmből, hogy a falamra tegyem. 5/4
Ádám: A film bejelentésekor elképzelni sem tudtam, ki lenne alkalmas Shazam szerepére, de a készítőknek sikerült megtalálniuk a nagybetűs Bajnokot Zachary Levi személyében, aki Jason Momoához hasonlóan nem játssza, hanem éli a szerepét. A castingot nem érheti rossz szó, a család nagyszerűen lett felépítve és a poénok a helyükön vannak, nem erőltetettek és szerencsére nem a szuperhősbunyók közben puffogtatják őket. A történetet ugyanakkor nem bonyolították túl, a filmzenének nincs egy igazán kiemelkedő darabja sem, és habár Mark Strong Sivanája olykor kellően félelmetes és fenyegető, nem tud kitörni a felejthető gonosztevők közül. Lehet savazni a DCEU eddigi filmjeit, de azok tartalmaztak néhány olyan epikus beállítást, párbeszédet, harcot, amit egymagában is érdemes rongyosra nézni, azonban a Shazam! nekem nem nyújtott ilyet, éppen ezért nem is lett számomra több egyszerű popcornmozinál. 5/3
Vera: Azt hiszem a DC szerelmeseként, valamint Shazam történetét, és a New52 képregényeket ismerve is végigmosolyogtam volna a mozi nagy részét a sok Easter Egg és utalás láttán, ám még ennél is nagyobb mosolyra adott okot a karakter milyensége és Zachary Levi alakítása. Számomra külön örömet okozott a DCEU átfedés, és a képregények fontos alapelemeinek jelenléte a filmben. Összességében többet kaptam a Shazam!-tól, mint vártam, és egy fantasztikusan szórakoztató élményben volt részem. David F. Sandberg rendező valóban komolyan vette a feladatát, Zachary Levi pedig nagyon érti és érzi karakterét. Az első benyomásom az, hogy ez alapvetően DC rajongóknak készült mozi olyan tálalásban, amit az átlagközönség is legalább annyira élvezhet. 5/4 – Hosszabb élménybeszámoló ITT!
Ahogy azt az írásainkból láthatjátok, mindannyian remekül szórakoztunk, és elégedettek vagyunk a castinggal, de abban sincs köztünk vita, hogy Sivana nem lett túl emlékezetes főgonosz. A film hangulatának köszönhetően mindannyian visszarepültünk a gyerekkorunkba, és a film humora is betalált mindenkinél. David F. Sandberg rendezése végül 5-ös skálán egy előkelő 4.1-es átlaggal végzett nálunk. Természetesen már alig várjuk a folytatást, de hála az égnek addig sem fogunk unatkozni. Legközelebb ősszel jelentkezünk ilyen cikkel a The Kitchen, majd a Joker kapcsán.
Ha tetszett a bejegyzés, kedvelj és kövess minket a Facebookon is!