Minden, ami DC!

Beúsztak az első sajtóvélemények az Aquamanről

2018. november 27. 12:39 | DC Magyarország | 1 hozzászólás

Alig várjuk, hogy megalkothassuk a sajátunkat.

A londoni világpremiert követően lejárt a filmre vonatkozó közösségi médiás embargó, a tesztvetítések és a bemutató résztvevői pedig jó szokásukhoz híven Twittert ragadva adták ki magukból gondolataikat. Ezekből szemezgettünk nektek, ám persze nem vonhatunk le belőlük messzemenő következtetéseket, hiszen az Öngyilkos osztag vagy Az igazság ligája után is érkeztek magasztaló vélemények, míg a végeredmény hagyott kívánnivalót maga után.

A JoBlo írójának nagyon tetszett, amit látott. Szerinte ez egy ízig-vérig képregényfilm remek akciókkal, ikonikus pillanatokkal és lenyűgöző látvánnyal. Momoa egybeforr a karakterével, Wan pedig tiszteletben tartja a tradicionális aspektusokat, de mer nyitni a modern éra felé is. A kritikus úgy véli, az Aquaman a legjobb Marvel film, amit a DC csinált. Nem abból a szempontból, hogy azt a receptet követi, hanem tisztában van azzal, hogy milyen film valójában, és kinek készült. Nyoma sincs identitászavarnak.

Eric Eisenberg a CinemaBlendtől szintén nagyon élvezte a filmet. Menő kalandként írja le, ami hatalmas akciójelenetekre és díszletekre épül, az egészet pedig Jason Momoa ragasztóként tartja egybe, aki egy nagyszerű karakterívet és alakítást szállít. Az író úgy véli, ez egy nagy előrelépés a DC Moziverzum számára, szórakoztató világépítéssel és csodás látvánnyal.

A SlashFilm szerzője kellemesen csalódott, szerinte jobb lett a mozi, mint amire számított. Egy első fázisbeli Marvel filmhez hasonlítja, a jó értelemben véve. Akkor érzi legerősebbnek az alkotást, amikor az nem veszi túl komolyan magát. Black Mantát kiemeli, mint remek gonoszt, aki elnyeri majd a rajongók tetszését, valamint dicséri a lélegzetelállító egysnittes jeleneteket és a remek akciót. Azt is megtudjuk tőle, hogy a harmadik felvonás zúzdája nem áll be a tipikus képregényfilmes sablonharcok sorába. Néhány tényezővel nem volt megelégedve, amit Zack Snyder korábbi döntéseihez vezet vissza, amelyekhez Wannak alkalmazkodnia kellett. Ilyen például a casting, vagy a Heard és Momoa közötti kémia.

A ComicBook.com munkatársa, Brandon Davies sem tartotta magában az első reakcióját. Úgy véli, James Wan egy nagyon egyedi szuperhőseredet sztorit mesél el, ami néha átmegy epikus fantasy-ba, de a családi szálakon földhözragadtabb hangulatot képvisel. Jason Momoa részesül külön dicséretben, aki nagyon menő Arthur Curry, de Yahya és Patrick Wilson is kiemelkedő. Néhol kicsit hosszúnak/vontatottnak érezte a filmet, de mivel annyi mindent kell bemutasson és felépítsen, ezen nem lepődik meg. Davies is csatlakozik ahhoz a táborhoz, aki az akciókat méltatja, és bár a filmet még be sem mutatták, ő már a folyatást várja ettől a gárdától.

Umberto González nem csak billentyűzetet, de kamerát is ragadott, és videó formájában adta tudtunkra szintén pozitív véleményét, amit itt meg is nézhettek eredeti nyelven. Szerinte az Aquaman jobb a Wonder Womannél, az év szuperhősfilmje a Fekete Párduccal együtt, Momoa pedig nem csak Atlantisz, hanem az egész DC Moziverzum királya is.

A Hollywood Reporter újságírójának már nem ilyen teljesen pozitív a véleménye, szerinte a film szinte egyforma mértékben jó és rossz, értékeli viszont a remek látványt, és a mozi merészségét és bevállalósságát.

Az IGN szerzője, Tom Jorgensen úgy látja, hogy az Aquaman a legjobb DC film A sötét lovag óta. James Wan egy merész, epikus kalandot szállított tele érzelmekkel, hihetetlen vízalatti látvánnyal, izgalmas akciókkal és sok nevetéssel. Véleménye szerint Wanra kellene bízni az egész DC Moziverzum irányítását, ő képes lenne elvezetni ezt a hajót.

Ellenben szerkesztőtársa, a szintén IGN-es Jim Vejvoda konklúziója a filmről nem épp a dicshimnuszok sorát erősíti. Szerinte a film tele van nevetséges részekkel, de összességében olyan őrült szórakozás, hogy mégis teljesen magával ragad.

A We Live Entertainment azt írja, az Aquaman nagyszerű móka, ami tökéletesen egyensúlyoz a humor és az akció között. Wan bizonyít rendezőként, és leteszi névjegyét a DC-nél. Momoa elképesztően sármos, és kiemeli Aquamant az árnyékból, hogy az olyan nagyágyúk mellé kerülhessen, mint Wonder Woman.

Andrew J. Salazar a Geeks of Colortól a DC filmek dobogóján a második helyet szavazza meg a filmnek a Wonder Woman mögött, és hangsúlyozza, hogy ez szép teljesítmény. Ő is osztja a többiek véleményét a lenyűgöző látványról, és hozzáteszi, hogy sok mindent szeretett a moziban ugyan, de néhány dolog iránt közömbös maradt, azonban ez változhat még az esetleges folytatások alkalmával. Szerinte ez a legéletvidámabb DC film.

A Nerdist riportere, Ben Mekler szerint az Aquaman minden, amire a DC rajongók vágytak, és még annál is több. Ő is kiemeli a látványt, a merész világépítést, és Jason Momoa alakítását a címszerepben. Egy vízalatti Star Warsnak nevezi James Wan alkotását, és kihangsúlyozza a hihetetlenül kreatív lényeket.


Ezekből a reakciókból az mindenképp levonható, hogy James Wan egy bámulatos vízalatti világot festett fel nekünk a vászonra, amitől le fog esni az állunk december 13-tól, amikor végre beülhetünk a várva várt kalandra.

(forrás: Twitter)

Ha tetszett a bejegyzés, kedvelj és kövess minket a Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://dcmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr4914395372

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csaba Turbucz 2018.11.27. 18:58:05

Szerintem ez a film ütni fog.Helyre teszi a DC-t.Nincs itt veszve semmi.
süti beállítások módosítása