Minden, ami DC!

Már magyar szinkronnal is nézhető a 'Krypton' összes része

2018. június 23. 12:28 | DC Magyarország | Szólj hozzá!

Újabb DC-s csemege a szinkronkedvelőknek.

Június 19-én, kedden indult el a "Krypton" szinkronos változata az HBO csatornáin, ezzel egyidejűleg pedig az HBO GO-n is elérhetővé vált az összes epizód magyar szinkronnal. A sorozatdarálók akár bele is vághatnak egy maratonba, akik viszont heti egy epizóddal is beérik, azok keddenként este 20:00 órától követhetik a 10 részes Superman-előzménysorozat eseményeit.

A történet szerint két generációval Superman szülőbolygójának pusztulása előtt járunk, és az Acélember nagyapjának, Seg-Elnek (Cameron Cuffe) az életét követjük nyomon, amint próbál egy jövőből származó összeesküvést megakadályozni, ami Superman születését és hőssé válását igyekszik szabotálni. Seg nehéz döntés előtt áll: mentse meg bolygóját a pusztulástól, vagy hagyja veszni azért, hogy unokája hősi jövője érintetlen maradjon. Ezen a ponton a legendás El-ház kiközösítésben szenved, a Krypton vezetésén pedig a zavarodottság uralkodik.

Az HBO rendelkezésünkre bocsátotta a magyar hangok teljes listáját, melyből a fontosabb neveket ragadtuk ki nektek.

FIGYELEM!!! A lista spoileres!

Seg-El (Cameron Cuffe) - Csiby Gergely
Lyta-Zod (Georgina Campbell) - Móga Piroska
Adam Strange (Shaun Sipos) - Klem Viktor
Jayna-Zod (Ann Ogbomo) - Balogh Anna
Dev-Em (Aaron Pierre) - Konfár Erik
Kem (Rasmus Hardiker) - Jéger Zsombor
Nyssa-Vex (Wallis Day) - Nagy Katica
Brainiac / Rao hangja (Blake Ritson) - Makranczi Zalán
Val-El (Ian McElhinney) - Barbinek Péter
Daron-Vex (Elliot Cowan) - Gémes Antos
Zod tábornok (Colin Salmon) - Király Attila
Ona (Tipper Seifert-Cleveland) - Tóth Mira
Sevi (India Mullen) - Mészáros Blanka
Rhom (Alexis Raben) - Kis-Kovács Luca
Jax-Ur (Hannah Waddingham) - Bertalan Ágnes

főcím: Welker Gábor

magyar szöveg: Hanák János
hangmérnök: Farkas László
vágó: Kajdácsi Brigitta
gyártásvezető: Kincses Tamás
szinkronrendező: Stern Dániel

Welker Gábor neve talán ismerősen csenghet, ha Supermanről van szó, ugyanis ő kölcsönzi a magyar hangját Henry Cavill Acélemberének is. Habár a sorozat hivatalosan sem képzi részét a filmek által alkotott univerzumnak, remek kis kikacsintás az illetékesek részéről, hogy az ő hangját hallhatjuk a főcím alatt.

Az első osztályú hétvégi kikapcsolódás tehát adott, hangolódásnak pedig nézzétek meg a HBO csapatának ötletes reklámvideóját, ami bemutatja nekünk Superman budapesti kiruccanását.

(Forrás: HBO Magyarország)

Ha tetszett a bejegyzés, kedvelj és kövess minket a Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://dcmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr5114065455

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása