Minden, ami DC!

Minden, amit eddig tudunk 'Az igazság ligája' filmről

2017. február 23. 12:19 | DC Magyarország | Szólj hozzá!

Egy különkiadással folytatódik a "Minden, amit tudnod kell..." című rovatunk, hiszen idén novemberben mégis csak – hogy Genzo szavaival éljünk – "a mothaf*ckin' Justice League" érkezik a mozikba. Máris rengeteg kép- és egyéb anyagot adtak ki a film kapcsán, és még mennyi érkezhet a több, mint 9 hónap múlva esedékes novemberi bemutatóig. Ezekről nem elég egyetlen bejegyzést készíteni, a premier előtt tehát érkezik ennek a folytatása, benne az ezt követően érkező információkkal, poszterekkel és egyéb anyagokkal, most pedig fussuk át, mit tudunk eddig "Az igazság ligája" filmről.

Már a tavaly márciusi "Batman Superman ellen" egyik fő rendeltetése is az volt, hogy beharangozza nekünk Zack Snyder következő rendezését: rövid kamerafelvételekkel mutatták be a Liga leendő tagjait, elhintettek kis morzsákat a Mother Boxokról és még a nagy főgonosz, Steppenwolf is megjelent egy cameo erejéig a film bővített változatában. A hivatalos információkat viszont csak ezt követően kezdték szép lassan csepegtetni. A szereplők impozáns listájának egy részét már a DC Bővített Univerzum felhozatalának bejelentésekor megtudtuk. Ekkor derült ki, hogy Ben Affleck (Batman), Henry Cavill (Superman) és Gal Gadot (Wonder Woman) oldalán láthatjuk Jason Momoa Aquamanjét, Ezra Millert Flash szerepében, és a színpadi színész Ray Fishert, mint Cyborg. Rajtuk kívül kisebb-nagyobb szerepekben egész biztosan feltűnik még a filmben Amy Adams (Lois Lane), Jesse Eisenberg (Lex Luthor), Diane Lane (Martha Kent), Jeremy Irons (Alfred), J.K. Simmons (Gordon rendőrfőnök), Connie Nielsen (Hippolyta királynő), Amber Heard (Mera), Willem Dafoe (Aquaman mentora, Vulko), Kiersey Clemons (Iris West) és egy cameora talán Joe Manganiello Deathstrokeja is beköszönhet. A nagy ellent, Steppenwolfot Ciarán Hinds ("Trónok harca") szólaltatja meg, és ott van még a walesi színész, Julian Lewis Jones is, akinek a szerepéről továbbra sem tudunk semmi konkrétumot. Ahogy arról sem, hogy Hal Jordan, vagyis a Zöld Lámpás vajon tiszteletét teszi-e a filmben akár csak pár másodpercig. Néhány pletyka kering az interneten erről, de hivatalos bejelentés nincs. A karaktert utoljára 2011-ben láttuk, és igyekeztünk is minél gyorsabban elfelejteni, akkor még Ryan Reynolds alakításában, ami a film egyik pozitívuma volt a háromból. A másik kettő Blake Lively lábai. A mostani pletykához az is hozzátartozik, hogy talán Armie Hammer állhat a legközelebb ahhoz, hogy eljátszhassa a szerepet. Ezt mindössze néhány közösségi médiás posztból, követésből és kedvelésből lehet összerakni, hivatalos bejelentés erről sincs (még). Ha pedig idén novemberben nem is, 2020-ban mindenképp mormolhatjuk a lámpásesküt a mozikban, hiszen a jelenlegi tervek szerint akkorra érkezik a "Green Lantern Corps" film. Ennél a bekezdésnél rögtön megemlítenénk azt is, hogy Laurence Fishbourne Perry Whitejával viszont egész biztosan nem találkozhatunk, mivel a színész nem tudott időt szakítani a szerepre. A másik nagy név pedig, akit sajnos nélkülöznünk kell, az a nagyszerű Hans Zimmer zeneszerző, aki ha nem is végleg, de a Batman Superman ellen után egy időre visszavonult a szuperhősöktől. A filmzenét így az a Tom Holkenborg ("Mad Max - A harag útja", "Deadpool") jegyzi, akivel Zimmer közösen dolgozott a "Batman Superman ellen" aláfestésein. Zimmer eddigi DC Bővített Univerzum munkáit mindenesetre hallhatjuk majd felcsendülni a filmes világ későbbi darabjaiban is, értve itt első sorban az Acélember, a Sötét Lovag és Wonder Woman témáit.

cb2xyv5viaeosno.jpg

Zack és Momoa az ócskapiacon... vagyis a díszletek mögött, Easter Egg-ekkel körülvéve.

Eddig nagy a titkolózás a film körül, ehhez híven pedig a film legfrissebb szinopszisából sem tudunk meg sokat: "Clark Kent/Superman halála után Bruce Wayne/Batman elkezd egy különleges csapatot toborozni, ami megvédi a világot a közelgő veszélyekkel szemben. Diana Prince/Wonder Woman együttműködésével felkeresi a kibernetikusan felturbózott ifjú futballsztárt, Vic Stonet/Cyborgot, a villámgyors Barry Allent/Flasht és az atlantiszi harcos királyt, Arthur Curryt/Aquamant. Ők veszik fel a harcot Darkseid hírnöke és másodparancsnoka, Steppenwolf ellen, aki Darkseid parancsára kell felkutasson három ereklyét a Földön." A leírásból mi mindenképpen egy akciódús mozifilmre gondolunk, amiben az összes főhőst egy minimális szinten megismerjük, emellett pedig kellően meg tudják mutatni az eddig még be nem mutatkozott szereplők, hogy mire képesek. Várhatóan valamilyen szinten a karakterek saját filmjei is fel lesznek vezetve (már csak a rengeteg cameo alapján is). A kezdeti pletykákkal ellentétben "Az igazság ligája" nem két részes lesz, ami úgy értetendő, hogy a liga első közös kalandja nem vezeti fel közvetlenül a második részt. Persze valamilyen szinten felvezetésként is szolgál majd a jelenlegi tervek szerint 2019-ben bemutatásra kerülő folytatásnak (pl. utalás Darkseidra), ám közel sem úgy, ahogy azt a DC Bővített Univerzum felhozatalának bejelentésekor gondoltuk a "Part One" és "Part Two" címekből.

Sajtósok a forgatáson

2016 júniusában a sajtó néhány képviselőjének az a kiváltságos lehetőség adatott meg, hogy ellátogathattak a film forgatására. Megnézhették az épp zajló munkálatokat, félkész felvételeket, koncepciós rajzokat, a díszleteket és jelmezeket, ezen kívül többek között Gal Gadot, Ben Affleck, Ray Fisher, Ezra Miller és Zack Snyder állt a rendelkezésükre a kérdéseik megválaszolásában. A nem mindennapi látogatás alkalmával kaptuk meg a film hivatalos logóját – amit a bejegyzés elején láthattok – és az első képet a fejlesztéseken áteső denevérjárgányról.

justice-league-batmobile.jpg

A következőkben a történet apró részleteit, érdekességeket, jelenet- és jelmezleírásokat olvashattok a Collider újságírójának szemszögéből a látogatásról.

  • A film néhány hónappal a "Batman Superman ellen" eseményei után játszódik, a cselekmény mozgatórugója pedig a film egyik törölt jelenetében is látott három Mother Box (egy piros, egy ezüst és egy barnás színű). Ezeket mindössze a mintázatuk különböztetik meg. Egy az embereknél van, egy az amazonoknál, egy pedig Atlantiszban. A történetükről film során kapni fogunk egy rövidebb oktatást, amiben Zeusznak is lesz egy kisebb szerepe.
  • A "Knightmare" jelenetben látott Paradémonok tiszteletüket teszik a Földön. Ezúttal már ők is jelentősebb részét képzik a történetnek.
  • A Gothami Rendőrkapitányság koszos tetején Gordon felügyelő álldogál, kalapban, nyakkendőben és hosszú kabátban. A Batman reflektor mellett áll és Batmannel, Wonder Womannel és Flashhel beszélget. Arról beszélnek, hogy tudósok tűntek el. Az egész úgy néz ki, mint egy életre kelt képregénypanel. Egyszer csak Cyborg tűnik fel a színen és elmondja, hogy a S.T.A.R. Labor vezetőjét is elrabolták. Ahogy közeledik, Wonder Woman mellé áll, aki elmosolyodik, mielőtt a csapat többi tagja felé fordulna. Talán ez lesz az első olyan jelenet a filmben, ahol ezek a hősök mind együtt vannak. A csapat megbeszéli a szituációt, majd amikor Gordon elfordul, mind eltűnnek, kivéve Flasht. Ő minden bizonnyal nem tudja, hogy mikor Gordon hátat fordít, gyorsan el kell tűnni. Nagyszerű látni, hogy ez a film mennyivel viccesebb lesz, mint amire számítottam.
  • Az egyik díszlet, amit meglátogattunk a Wayne Hangár volt. Képzelj el egy jókora, elhagyatott hangárt, amiben Bruce Wayne fejleszti az új járműveit és kütyüit. Az egyik táblán az állt: Gothami Vasöntöde, alapítva 1920-ban. Az asztalon régi újságlapok, autó- és rakéta alkatrészek hevertek. A terem egyik sarkában egy Honda motorkerékpár, a másikban a Batmobile. Az egész hangár akkora, hogy 20 Batmobile is elférne benne, és még maradna is hely. Batman asztalán pedig a monitorokon a "Batman Superman ellen"-ből ismert videók mentek a liga tagjairól.
  • "Az igazság ligája" film tele lesz új járművekkel Batman és a többiek számára. Két példa ezekre a Flying Fox és a Nightcrawler. Előbbi egy hatalmas, háromemeletes hajó, amiben elfér a Batmobile és még egy csomó minden más is. A Nightcrawler pedig egyenesen MASSZÍV. A járművet még Thomas Wayne tervezte. Az alakja hasonló a Batmobile-hoz, csak a kerekei helyett pókláb szerűségek vannak, amik segítik abban, hogy olyan helyekre is elérjen/felmásszon, ahova egy autó nem lenne képes.
  • A film jelmezeit Michael Wilkinson tervezte, aki olyan filmek során dolgozott együtt Zack Snyderrel, mint a "300", a "Watchmen - Az őrzők", "Az acélember" vagy éppen a "Batman Superman ellen". A csapat hat hónapot töltött kutatómunkával és a jelmezek megvalósításával, mielőtt akár egyetlen színész képbe került volna.
  • Cyborg kosztümje nyaktól lefele digitálisan létrehozott, de azért komoly tervezést igényelt. Cyborg a "Batman Superman ellen"-ből ismert Mother Boxból kapja a kinézetét és a technológiát. A film közben fogja felfedezni a kézi ágyúját. Cyborg teste képes megnőni, ha Támadó módban van. A karakter civil, emberi változatát is látni fogjuk a filmben.
  • Flash jelmeze 148 darabból áll, csak a maszkja 70 darabos. Ezra Millert két ember segíti a jelmeze felvevésében, és az egész öt perc alatt megvan. Amikor először látjuk Flasht a filmben, egy prototípus öltözetet visel. Később, mikor megismerkedik Bruce Wayne-nel, a külseje kap egy kis fejlesztést.
  • Két Batman jelmezt fogunk látni a filmben. Az egyik nem sokban tér el attól, amit már láttunk, pusztán a mellvért változott egy kicsit, és az alkari rész módosult. A második jelmezt a film vége felé láthatjuk majd. Ez egy szénszálas, sokkal strapabíróbb öltözet, amihez új sisak is jár, beépített kommunikációs csatornával Alfredhez és a liga többi tagjához. A második jelmezen különleges szemüveg is helyet kap, ami egy új jármű vezetésében segít.
  • Wonder Woman jelmeze nem sokat változott a "Batman Superman ellen" óta, egy kicsit színesebb lett (több benne a vörös), ugyanakkor kényelmesebbé és praktikusabbá fejlesztették. Érdekesség, hogy Wonder Woman kosztümje már 5000 éves a történet szerint. Gal Gadot minden ruháját, amit Diana Prince-ként visel, a jelmeztervezők készítették, egyik sem üzletből vásárolt ruhadarab.

cvui8zxwyaaccvm.jpg

Ezt a fotót Wonder Woman 75. születésnapja alkalmából tette közzé Zack Snyder, hogy lássuk, Diana a korához képest jól tartja magát.

Egy felejthetetlen Comic-Con

Álmunkban sem gondoltuk volna, hogy több, mint másfél évvel a bemutató előtt a Warner Bros. és Zack Snyder elkényeztet minket a film kapcsán a San Diego Comic-Con alkalmával, pláne nem azt, hogy az első közös kép után egyből az első kedvcsinálót is közzéteszik az interneten. Igaz, az azt megelőző évben a kizárólag a Comic-Con közönségének szánt első "Suicide Squad - Öngyilkos osztag" előzetes került fel idő előtt, kamerás felvétel formájában a világhálóra. Akkor a stúdió rögtön közbe is lépett, és publikálták jó minőségben, hogy mindenki olyan formában élvezhesse, ahogy azt egyébként a szerették volna. Valószínűleg azért kaptuk meg tehát nagyon korán az első "Az igazság ligája" ízelítőt, hogy ne kerüljön sor hasonlóra. (Áldjuk a Warner Bros. döntését ezen a téren.) A film panelje sok első alkalmat tartogatott számunkra, ugyanis nem csak a ligát, hanem magukat a főszereplőket is ekkor láthattuk először együtt. Habár nem élhettük át a helyszínen, itthon, a gép előtt az eseményeket figyelve is nagyon elkapott minket az érzés. Nézzétek meg kedvenceink bevonulását, majd az első közös képet a ligáról, és végül magyar felirattal a Comic-Con kedvcsinálót, ami azóta is életben tart minket a nagy várakozás közepette.

Bevonulás:

Első képen az Igazság Ligája:

justiceleague_firstlook.jpg

Comic-Con kedvcsináló magyar felirattal:

"First look" képek

A várakozással teli hónapok alatt Zack Snyder néhány már bemutatott és új karakter kinézetéről is lerántotta a leplet. Ilyen például a Ben Affleck-féle Denevérember egyik új jelmeze, ami ránézésre az lehet, amit a leírások alapján a film végén fog majd viselni.

csvyeqbwcaa_pgh.jpg

J.K. Simmons alakításra James Gordon rendőrfőnök szerepében a színész munkásságát ismerve nem lesz panaszunk, ami mellé társul a karakter képregényhű kinézete. Az alábbi kép vélhetően abból a jelenetből származik, aminek a leírását kicsit fentebb már olvashattátok.

cslbjcjw8aa4tm5.jpg

Több jel is arra utal, hogy Joe Manganiello már idén novemberben bemutatkozik a nagyvásznon, mint Slade Wilson, avagy Deathstroke. Először Ben Affleck posztolt egy rejtélyes videót a karakterről a Flying Fox nevezetű gépezet fedélzetén – amiről Manganiello azóta elhintette, hogy csupán egy páncélteszt volt –, majd Zack Snyder rendezőről kaptunk egy fotót, amin éppen storyboard rajzolás közben látható. Ránagyítva a táblagép képernyőjére a továbbra is kopasz Lex Luthor, valamint Slade alakja vélhető felfedezni. Hivatalos megerősítés tehát még nincs, ám nem lepődhetünk meg túlzottan, ha a film egy pontján Slade is besétál a képernyőre.

Amber Heard Merájáról a londoni felvételek végeztével tették közzé az első fotót. Ekkor a stáb egy rövid ideje már Izlandon tartózkodott, hogy rögzítsenek néhány jelenetet a Jason Momoa-féle Aquamannel, Heard karakterével, és ha minden igaz, a Ben Affleck által játszott Bruce Wayne-nel a középpontban. Előbbi kettő jelenlétében biztosak lehetünk, hiszen Heardéhez hasonló környezetben láthattunk fotókat – Zack Snyder társaságában is – és rövid filmrészleteket Momoáról egy róla készült videóban, Bent viszont nem láthattuk képeken az izlandi forgatáson.

Superman visszatér?

Semmi konkrétum nem került még netvilágra a kriptoni hős visszatérését illetően egyetlen kép kivételével, amivel a karaktert játszó Henry Cavill teaselte Superman ikonikus fekete kosztümjét. Ám persze az a lehetőség is fennállhat, hogy a színész mindössze szórakozik a rajongókkal, és egyszerűen fekete-fehér effektust tett rá. Egyébként a Collider a forgatásról készült beszámolójában azt is említi, hogy megeshet, hogy Superman mindössze a film utolsó harmadában lesz jelen. Minden esetre, véleményünk szerint hiba lenne kihagyni ezt a ziccert, amire a rajongók többsége epekedve vár. 

További anyagok

A fent már említett video- és képanyagokon kívül különböző magazinokban is láthattuk már együtt a film hőseit, illetve interjúk is érkeztek a stábtagokkal és a rendezővel. Lényeges információt ezidáig csupán Ezra Miller nyilatkozata tartalmazott, amiben Flash kapcsolatáról beszélt a ligatagokkal: "Flash olyan, mint Ringo Starr. Mindenkit piszkál, de igazából senkivel sincs baja." Egy kis ízelítőt is adott a karakter stílusából, ahogy a társairól beszélt: "Curry, a kis hableány (Aquaman) elég morcos pofa. Apu (Batman) is tud néha morcos lenni. (Túl sokat üldözte a bűnt.) Wonder Woman nagyon tapintatos, szóval bármennyire is idegesíti őt Flash, nagyon jószívűen bánik vele."

A képeken kívül Zack Snyder és csapata jóvoltából a londoni forgatások végeztével még egy menő wrapvideót is kiadtak, amin látható a stáb java, beleértve Patrick Tatopoulos látványtervezőt és Fabian Wagner operatőrt is.

Ez volna tehát minden fontosabb információ, amit eddig tudunk "Az igazság ligája" filmről. Kihagytunk valami fontosat? Tudasd velünk hozzászólás formájában! Tetszik/nem tetszik ez az új rovat a blogon? Tudasd velünk hozzászólás formájában! Az utóbbi hetekben Gal Gadot és Zack Snyder is nyugtatta a rajongókat, hogy hamarosan érkezik az első hivatalos előzetes. A továbbiakban is megéri tehát velünk tartanotok, ugyanis hozni fogjuk hozzá a magyar feliratot, majd egy elemzéssel is készülünk, bármi is várjon ránk abban az előzetesben. A cikk végén pedig szóljon az "Icky Thump" a The White Stripes-től!

Ha tetszett a bejegyzés, kedveljetek minket a Facebookon!

A bejegyzést készítette: Genzo és Ádám

A bejegyzés trackback címe:

https://dcmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr9712271652

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása