Minden, ami DC!

'Az igazság ligája': Joss Whedon írói kreditet kap

2017. szeptember 02. 10:20 | DC Magyarország | Szólj hozzá!

HIVATALOS: Joss Whedon neve ott lesz legalább a forgatókönyvíróké között a film stáblistájában, ez a Warner Bros. őszi beharangozójából derült ki. Ebből már valamelyest kikövetkeztethető, hogy mekkora is volt a "Bosszúállók" rendezője által vállalt munka mértéke.

A forgatókönyvírók szakszervezete (WGA) szerint ugyanis "Minden írónak, aki több, mint 33%-ban járult hozzá egy forgatókönyvhöz jár az írói kredit, kivéve az eredeti (azaz nem adaptációs) forgatókönyvek esetében, ahol minden közreműködő író vagy írócsapat a forgatókönyv 50%-áért kapja ezt a titulust." Mivel esetünkben egy képregény adaptációról van szó, a 33%-os eshetőség áll fenn, tehát Joss Whedon készítette a szkript legalább harmadát, a maradék kétharmadon pedig ugyebár Zack Snyder és Chris Terrio osztoznak, akik szintén kapnak írói kreditet (tehát ha az adatok szerint nézzük, akkor mindenki egyharmadot tett bele a forgatókönyvbe).

Amikor Zack bejelentette visszalépését a rendezői széktől, még úgy volt, hogy Whedon plusz jeleneteket ír és vesz majd fel a filmhez, valamint az utómunkálatokat vezényli le. Azóta számtalan pletyka kapott szárnyra, hogy akkor pontosan mi is Whedon munkája. Némelyik szerint csupán a dialógusokat pofozza ki, máshol arról írtak, hogy komplett jeleneteket kell teljesen újraforgatnia, legutóbb viszont már arról lehetett olvasni, hogy minden aszerint halad, ahogy azt Zack Snyder elképzelte, amikor átadta a stafétát.

A bejegyzés trackback címe:

https://dcmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr3712797400

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása