Walter Hamada januári kinevezése után újabb vezetőségi tag kilétére derült fény.
Walter Hamada januári kinevezése után újabb vezetőségi tag kilétére derült fény.
Geoff Johns megígérte, hogy látni fogjuk a The Doom Patrolt a Titans sorozatban, és most már azt is sejthetjük, milyen felállásban.
Az akciósztár a Mera karakteréről szóló pletykákat is megerősítette.
Megtudtuk, mikor utazhatunk Japánba kedvenc denevérünkkel, kik lesznek az angol hangok és milyen ínyencségeket tartalmaznak majd a lemezek.
Március 21-én ellátogatunk Superman bolygójára, 200 évvel az Acélember születése előtt. Nézzük, kiket találunk majd ott.
Ezekre a kiadásokra számíthatunk idehaza "Az igazság ligája" és a "LEGO szuperhősök - Flash, a villám" kapcsán.
A ScreenRant hozzájutott egy eddig még nem látott storyboardhoz, mely megerősíteni véli az egyik korábban pletykált kivágott jelenetet.
Melissa McCarthy ("Szellemírók") a tárgyalások végső stádiumában tart, hogy Tiffany Haddish ("Girls Trip") oldalán tűnjön fel a "The Kitchen" című drámában!
Az AMC jó szokásához híven ezúttal is egyszerre rántotta le a leplet a sorozat következő évadának új szereplőiről, egyúttal pedig azt is bejelentették, hogy már a forgatás is megkezdődött.
Tavaly két Wonder Woman film is mozikba került, melyből egy csak lemezen jutott el hozzánk. Ezt kísérli meg bemutatni az alábbi spoilermentes írás.