Gothami kocsikázás a gyilkos bohóccal.
"Amikor megjött a hír, gyorsan terjedt a sikátoroktól a klubokon át az eldugott szobákig, ahol bármit megvehetsz, amit csak akarsz, és a gyóntatószékekig, ahol mindennek megfizeted az árát. Úgy terjedt, akár a futótűz, vagy –ami még találóbb hasonlat- mint egy járvány. Azt hiszem, ő tényleg ez: egy járvány, ami megfertőzte Gotham városát, és amelyre nincs orvosság. Egy vírusgazda, aki valahogy, az isten vagy az ördög segítségével –lehet választani- meggyőzte az orvosait, hogy már nem beteg. Terjedt a hír. Nem tudom a részleteket, nem tudom, pontosan miért, de... Jokert kiengedték az Arkham Elmegyógyintézetből."
Ezzel a monológgal indul Brian Azzarello és Lee Bermejo kultikusnak számító grafikus novellája, és ennél jobb felvezetést egy történetnek aligha lehet írni. Ezeket a szavakat Jonny Frost mondja, aki az intézet előtt várja Jokert, hogy a sofőrje legyen a továbbiakban. Az ő szemszögéből olvashatjuk a történetet, ő az, aki minket, az olvasókat képvisel a cselekményben. Vele tudunk azonosulni, és vele együtt döbbenünk meg Joker ámokfutását látva, miközben próbálja visszaszerezni a birodalmát, amit a távollétében az emberei elosztottak egymás között.
A 2008-as év meghatározó volt a Joker mítosz szempontjából. Szükségtelen részleteznem Heath Ledger alakításának jelentőségét, minőségét és hatását a képregényfilmes műfajra. Néhány hónappal a Sötét lovag után pedig megjelent ez a képregény, amit szokás a Gyilkos tréfával egy lapon emlegetni, mint katartikus és hatásos betekintés egy beteg elme működésébe. Azzarello és Bermejo Jokere nem csak külsőleg hasonlít Ledger ábrázolására, de személyiségében is inkább hozzá áll közel, mint mondjuk Nicholson harsány maffiafőnökéhez, vagy számos képregény vicceket dobáló őrült bohócához. Hasonlóan realisztikus, földhözragadt karakterrel állunk szemben, mint Nolan filmjében, és ez minden bizonnyal hozzájárul ahhoz, hogy ezt a képregényt 11 évvel később is a legjobbak közé soroljuk.
Másik pozitívuma a történetnek, ahogy az alkotók egy kicsit újragondolják némelyik klasszikus Batman-ellenfelet, például Gyilkos Krokot, Pingvint vagy Rébuszt. Érdekes hangulatot ad a kötetnek, hogy olyan figurákat látunk, akiket már régóta ismerünk, mégis új tálalásban kapjuk meg őket.
És, ha már az érdekes hangulatnál járunk, ki kell térnem a Joker talán egyetlen aspektusára, ami nem nyerte el a tetszésemet, ez pedig a képi világ. Az a helyzet áll fenn, hogy a kötet két eltérő grafikai stílust vonultat fel, egy realisztikus festményszerű látványt, illetve egy durva és hangsúlyos tusrajzzal operáló, klasszikusabb képregényes ábrázolást. Mind a kettő elképesztően gyönyörű és hangulatos, csupán az állandó váltakozás zavaró. Ugyanakkor fel lehet fedezni a tudatos döntést emögött, hiszen egy beszámíthatatlan főszereplőt követünk végig egy zavarbaejtő történeten, a váltakozó grafika pedig ezt a hatást fokozza az olvasóban, jelentem, hogy sikeresen. Szóval érthető a koncepció, csak én mégis jobban szerettem volna egy egységes képi világot (ha lehetne választani, akkor a tusrajzosat) látni 120 oldalon keresztül.
Amit még mindenképp érdemes leszögezni, hogy ez a képregény a legnagyobb jóindulattal sem családbarát, és a gyerekünk kezébe is inkább más olvasnivalót adjunk. Joker egyáltalán nem fogja vissza magát a történetben, az elevenen megnyúzástól a kézre ragasztott üvegszilánkokig mindent bevet a harcban. Ahogy az egyik kritika tökéletesen összefoglalja, ilyen amikor egy DC karaktert a Vertigo stílusában kezelnek az alkotók.
Bár a közelgő Joker film bevallottan nem vesz alapul konkrét képregényeket, azért a várakozás közben hangolódhatunk némi olvasnivalóval, és ezt a kötetet jó szívvel tudom ajánlani mindenkinek, aki még nem olvasta. Nyelvi korlátok sem akadályozhatják az élményt, ez a képregény ugyanis magyarul is beszerezhető, az Eaglemoss Legendás Batman sorozatának részeként.
Írta: Genzo
Ha tetszett a bejegyzés, kedvelj és kövess minket a Facebookon is!
