Kitért az Oscar legjobb film kategóriájának kibővítésére is.
Christopher Nolan, a legendás Sötét lovag trilógia rendezője múlt vasárnap betársult a rajongók mellé egy hollywoodi moziba egy maraton erejéig, amely során egy-egy kérdezz-felelek panelre is sor került az első és a második film után.
A rendező a beszélgetés elején rögvest egy új kulisszatitokkal nyitott a Sötét lovag kapcsán. Az emlékezetes autós üldözés jelenetről beszélt, ami azután zajlik, hogy Harvey Dent feladta magát, mint Batmant. A valódi sötét lovag azonban felbukkan a Batmobile-lal, és nekimegy egy kukás autónak, amit Joker gengszterei vezetnek. "Az egy miniatűr. Nem hiszem, hogy erre bárki is rájött volna ezidáig," fedte fel a rendező, aki ezután elmesélte, hogy bár Christian Bale volt az első színész, akivel találkozott Batman életre keltése kapcsán, de Cillian Murphy is ebben a szerepben csinált egy screen tesztet. Ez a próbafelvétel Nolan bevallása szerint nagyszerűen sikerült, de végül inkább Madárijesztőként válogatták be őt a stábba.
Habár Nolan trilógiája 7 és fél óra hosszú, maga az esemény csaknem 11 órán keresztül tartott, a kérdezz-felelekkel és szünetekkel együtt. A három film megnézése zsinórban olyan kihívás, amivel még Nolan maga sem próbálkozott. "A leghosszabb időtartam, amit ebből a trilógiából egyszerre láttam, talán az volt, mikor Nathan Crowley díszlettervezővel megnéztem a Batman: Kezdődiket és A Sötét Lovagot a Sötét Lovag: Felemelkedés korai munkálatai alatt," emlékezett vissza Nolan.
Annak ellenére, hogy a rendező nevéhez a szuperhősfilm műfajának fellendítését társítják, maga Nolan eredetileg elhatárolódott a "szuperhős" kifejezéstől, annak ellenére, hogy a Batman: Kezdődik! egyik legnagyobb inspirációja Richard Donner Supermanje volt, főleg a nagyszerű szereplőgárda terén.
"Próbáltunk egy olyan színészcsapatot összehozni, ami súlyt adott a filmnek, hogy ne becsüljék le a 'képregényfilm' jelzővel, mert ez akkoriban még lealacsonyító hatású volt. Manapság persze a képregényadaptációk a legnagyobb mozis események, ilyen téren nagyon megváltozott a világ."
Donner filmje segített a rendezőnek megúszni azt, hogy a Kezdődik első órájában nem is látjuk Batmant, csupán Bruce Wayne-t. Amikor a stúdió idegesen letámadta őt emiatt, neki már kész válasza volt számukra: "Christopher Reeve sem veszi fel a jelmezt az első 53 percben." Most azonban hozzátette, hogy "ez a statisztika egyébként nem igaz. Egy kicsit korábban felveszi."
Arról is szó esett az eseményen, hogy annak idején A sötét lovag mellőzése a legjobb film Oscar-jelöltek közül részben hozzájárult ahhoz, hogy a következő évtől kezdve az Akadémia 5 helyett 10 filmet soroljon az esélyesek közé. "Igen, ez egy elég menő vigaszdíj," jegyezte meg viccesen a rendező.
Természetesen arra a kérdésre is sor került, hogy Nolan örökre végzett-e Batmannel. "Sokkal inkább Batman végzett velem," hangzott a frappáns, de logikus válasz, hiszen a karakter azóta Zack Snydernél tűnt fel, jelenleg pedig Matt Reeves dolgozik vele.
"Ez a karakter soha nem fog meghalni, vagy eltűnni. Az újabb generációk újraértelmezik a figurát különböző módokon, és én alig várom, hogy láthassam ezt," fogalmazta meg gondolatait Nolan, egy idézet részlettel Charles Dickens Két város regénye című történetéből, ami a Felemelkedés egyik inspirációja is volt, és a film végén el is hangzik egy részlet a műből.
(forrás: THR)
Ha tetszett a bejegyzés, kedvelj és kövess minket a Facebookon is!