Minden, ami DC!

Jeremy Irons az idős Ozymandiast játssza a Watchmen sorozatban

2018. november 08. 19:51 | DC Magyarország | komment

A régi ismerős mellé egy új szereplőt is kaptunk.

Az HBO Watchmen adaptációja megkapta az egész évados berendelést, ám ez koránt sem jelenti azt, hogy a készítők elárasztanának bennünket információkkal a projekt kapcsán.

Néhány dologra azonban mégis fény derült. Azt eddig is tudtuk, hogy az Oscar-díjas Jeremy Irons a fedélzeten van, és a Slash Filmnek hála most már azzal is tisztában vagyunk, hogy Adrian Veidt, vagyis Ozymandias idős verzióját testesíti meg. Veidt kulcsszereplője a kultikus grafikus novellának, és a 2009-es filmadaptációnak egyaránt. Ha pedig ennyi nem lenne elég, az is netvilágot látott, hogy a Fargo második évadából ismert Jean Smart is felkerült a stáblistára állandó szereplőként, mégpedig egy titokzatos FBI ügynök bőrébe bújva, aki egy gyilkossági ügyben nyomoz.

A Watchment Damon Lindelof (Lost, A hátrahagyottak) álmodja kisképernyőre, aki korábban elárulta, hogy a sorozat nem egy szolgai adaptációja lesz a képregénynek, hanem egy új történet, ami ugyanabban a világban játszódik, csupán évtizedekkel az ismert események után.

Ez az időbeli ugrás rengeteg új karakter bemutatására ad lehetőséget, de az életben maradt régi ismerősök is tiszteletüket tehetik. Végül is az eredeti Watchmen úgy ért véget, hogy a megmaradt hősöknek szörnyű titkokat kell megtartaniuk, másképp a világot sodorják veszélybe.

Ozymandias az eredeti történet főgonosza volt, aki Nagy Sándor példáját követve akarta meghódítani az egész világot, valamint emberek milliárdjait akarta megvédeni azáltal, hogy milliókat eltöröl a föld színéről. A történet végén ő is a túlélők táborát erősítette, így semmi nem zárja ki, hogy most újra láthassuk őt.

Az azonban nem tiszta még, hogy milyen szerepet is tölt be Veidt a sorozat cselekményében. Korábban láthattunk már forgatási fotókat a pilot epizód kapcsán, amiken egy újság címlapja a karakter halálát hirdette. Vajon Jeremy Ironst csak flashback jelenetekben láthatjuk majd? Vagy Veidt megjátszotta a halálát, hogy közben titokban szője tovább a terveit? Hamarosan megtudjuk, az viszont biztos, hogy Ozymandias és a tettei mély nyomot hagynak a sorozat történetében.

A szereplőgárda már így is hemzseg a nagyszerű színészektől, de mindig van hely egy újabb jövevénynek, aki jelen esetben a háromszoros Emmy-díjas Jean Smart. A színésznő kreditjei között megtaláljuk többek között a Fargo, Frasier és 24 sorozatokat, de a szuperhősök világa sem áll távol tőle, hiszen láthatjuk őt az FX X-Men adaptációjában, a Légióban is.

Smart egy FBI ügynököt játszik, aki az önjelölt igazságosztókra vadászik, lévén azok tevékenysége törvénybe ütközik. Ami azonban érdekes a karakter kapcsán, az a vezetékneve: Blake ügynök.

Az eredeti mű egyik kulcsfigurája Edward Blake, vagyis a Komédiás. Az ő halála robbantja ki az egész cselekményt, és a flashback szálon is fontos szerep jut neki. Lehetséges, hogy Jean Smart karakterének neve a Komédiás előtt tiszteleg, ugyanakkor az is elképzelhető, hogy rokonságban áll Edwarddal, és ott folytatja a kormánymegbízások teljesítését, ahol ő abbahagyta.

De ezzel nem merül ki a lehetséges teóriák sora. A Watchmen végén Laurie Juspeczyk (vagyis Selyem Kísértet) megtudja, hogy Edward Blake a vér szerinti apja. Az is lehet, hogy Jean Smart magát Lauriet játssza, aki apja nyomdokaiba lép, és felveszi annak családnevét is? Nem tudunk mást mondani, csak azt, hogy meglátjuk.

Hogy mikor látjuk meg? A sorozat valamikor 2019-ben érkezik az HBO-ra, mi pedig tűkön ülve várjuk.

(forrás: Slash Film, JoBlo, TVLine, Deadline)

Ha tetszett a bejegyzés, kedvelj és kövess minket a Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://dcmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr7614360857

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása