(Fel)színre lép Orm, Vulko, Mera és a többiek.
Az Entertainment Weekly-nek hála új képek érkeztek a James Wan által rendezett Aquaman szólókalandból! A bámulatos fotókon szemügyre vehetünk eddig nem látott karaktereket és természetesen régi ismerős arcokat is. Alig várjuk, hogy végre mozgásban is megcsodálhassuk ezt a nem mindennapinak ígérkező vízalatti világot, akár egy teaser előzetes erejéig is. Persze az igazi élményre még kicsit többet kell várnunk, hiszen csak karácsony környékén ülhetünk be a moziba a DC filmes univerzumának következő fejezetére. De addig legeltessük a szemeinket ezen a hat képen és a két címlapon.
Az "Aquaman" a Warner/DC eddigi legmerészebb húzása, ugyanis egy olyan karaktert helyez a történet középpontjába, aki évtizedeken át közröhej tárgyának számított a popkultúrában. A "Trónok harca" című sorozatból ismert Jason Momoa egy friss megközelítésben kelti életre a félig atlantiszi, félig ember Arthur Curry-t, akit már láthattunk korábbi filmekben is, most azonban minden figyelem rá hárulhat a címszerepben. A film rendezését az elismert direktorra, James Wanra ("Démonok között", "Halálos iramban 7", "Insidious") bízta a stúdió, aki egy eddig soha nem látott fantasy világot ígér nekünk az Amerikában december 21-én érkező film kapcsán.
"A vízalatti birodalom, ahol a cselekmény játszódik, annyira távol van az eddigi DC filmektől, hogy olyan érzés, mintha a sajt különálló sci-fi fantasy-mat rendezném. Ez egy teljesen új vízalatti világ, amihez foghatóval még nem találkoztunk élőszereplős mozifilmben," mondta Wan.
A filmben láthatunk majd atlantisziakat nagy fehér cápákon és óriás polipokon csatába vonulni, hét különböző vízalatti birodalmat, árkokban élő kannibálokat és még tengeri sárkányokat is (Wan ezzel merészen reflektál az internetes mémmé avanzsált jelenetre a Super Friends rajzfilmből, amikor Aquaman egy tengeri csikón lovagol).
A mozi legnagyobb meglepetése Jason Momoa lehet, aki egy humorral felvértezett alakítást tesz le az asztalra, ami tökéletesen illeszkedik a színész mindennapi stílusához is. "Nem sokszor látni olyat, hogy egy hús-vér színész ennyire összeforrjon egy karakterrel, ahogy Jason és Aquaman esetében történt. Ő valóban két különböző világból származik, egy szabályos monstrum, akinek isteni a humora, és ezt végre a vásznon is kamatoztathatja. Jason minden rezdülésében maga Aquaman," nyilatkozta Peter Safran executive producer.
Aztán itt van David Kane (aki képregényekben David Hyde néven szerepel), ismertebb nevén Black Manta, a ravasz nemzetközi kalóz és zsoldos, akit Yahya Abdul-Mateen II alakít. A képek egyikén azt láthatjuk, amint épp dolgozik az ikonikus szuperruháján, ami képes vörös lézersugarat lövellni a szemeiből.
Egyelőre nem sokat tudni a filmbeli karakteréről, és James Wan pontosan ezt akarja. "Részben zsoldos, viszont teljes mértékben vérbeli kalóz, aki a szuperruhában úgy néz ki, mint valami őrült földönkívüli lény," írja le a rendező.
Azonban nem Manta lesz a film fő ellenlábasa, hanem Orm király (Patrick Wilson), Aquaman ambiciózus féltestvére, aki Atlantisz fölött uralkodik. "Black Manta egy nagyon érdekes karakter, aki valamilyen módon beleszövődik a film cselekményébe, de a fő szál Jasonról és Patrickról szól," mondja Wan.
A filmben feltűnik még Amber Heard Mera hercegnőként, Nicole Kidman Atlanna királynő szerepében, valamint Dolph Lundgren, mint Nereus király.
Ha tetszett a bejegyzés, kedvelj és kövess minket a Facebookon is!