Minden, ami DC!

ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ: Krypton S01E01 (pilot)

2018. március 25. 17:32 | DC Magyarország | Szólj hozzá!

Március 21-én útjára indult a DC legújabb sorozata, és mi is vetettünk rá egy pillantást. SPOILERMENTES!

A fő történetszál alapvetően Superman nagyapját, Seg-Elt állítja a középpontba, az első rész azonban már néhány generációval visszamenőleg az El-ház történetét is elkezdi bemutatni.

A sorozat cselekménye szerint egy jövőből érkező fenyegetés el akarja pusztítani a Krypton bolygót, hogy az Acélember soha ne születhessen meg, kitörölve ezzel a létezésből. Az első részben nem csak ez a történetszál indul el, de megismerhetjük a Krypton korának berendezkedését, működését, irányítását – és kegyetlenségét. Találkozunk jól és kevésbé ismert családnevekkel, karakterekkel, és a megismert szereplők motivációiba is kapunk némi bepillantást.

A látvány magával ragadó. Számtalanszor találkozhattunk már a Kryptonnal, és mindnyájunknak határozott elképzelésünk lehet arról, hogyan is kell a bolygót elképzelni. A sorozatban már az első epizód sci-fi filmbe illő látvánnyal fogad (már-már Star Warshoz hasonló elemekkel). Betekinthetünk a kryptoni alvilágba, a katonák és előkelő családok életébe, s mindez több, mint elég látványelemmel van fűszerezve.

A főszereplők közül az első epizódban egyelőre senki nem tudott igazán kibontakozni, ám az így van rendjén, hiszen ezzel sikerül felkelteni a néző érdeklődését. A Seg-Elt alakító Cameron Cuffe odateszi magát a szerepében, már amennyire ezt karaktere engedi. A pilotban egy szabad szellemű, huncut, fiatal srácot ismerünk meg, aki éli az (neki szánt?) életét, de a büszkeségét és családjának becsületét nem tudják elvenni tőle. (Vagy mégis?)

A Shaun Sipos által játszott Adam Strange megjelenése pedig kérdéseket vet fel: Vajon visszatér még? Láthatjuk-e a képregényekből ismert jelmezében? Honnan és hogyan érkezett ide? Mindenesetre a két karakter találkozása és rövid párbeszédei érdekesek és meggyőzőek.

Természetesen nem maradhattak el a "kötelező" utalások sem. A sorozat valószínűleg Superman nélkül is meg kell, hogy álljon a saját lábán, így az Acélemberrel kapcsolatos említéseket, Easter Eggeket csak elhintve, itt-ott látjuk és halljuk az első részben, ám ezek hatásosak.

Összességében egy a Krypton bolygót és annak életét új szemszögből bemutató történet felvezetését láthatjuk a sorozat pilot epizódjában, megfelelő látvánnyal és sci-fi köntössel fűszerezve. A karaktereknek és a cselekménynek időt kell adnunk a kibontakozáshoz, hiszen a kaland – és a történet – még csak most kezdődik, így mi egyelőre kíváncsian várjuk a folytatást.

Ha ez sem hozta volna meg a kedveteket a sorozathoz, remélhetőleg az előzetes sikerrel jár:

Írta: Vera

Ha tetszett a bejegyzés, kedvelj és kövess minket a Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://dcmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr413777142

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása