Minden, ami DC!

'Wonder Woman 2': Kristen Wiig játszhatja a főgonoszt

2018. március 01. 08:39 | DC Magyarország | Szólj hozzá!

A Warner Bros. állítólag már tárgyal a színésznővel.

Az eddig főleg vígjátékokból ismert Kristen Wiig a film nagy ellenlábasának, Cheetah-nak a szerepére esélyes. A Patty Jenkins által rendezett folytatás a '80-as évek hidegháborús környezetében fog játszódni.

Gal Gadot természetesen visszatér a főszerepben.

Charles Roven producer szerint a forgatás a nyáron veheti kezdetét, így nem meglepő, hogy elkezdtek repkedni a nevek a film kapcsán. A napokban például arról lehetett olvasni, hogy Emma Stone már vissza is dobta Cheetah szerepét (helyes, ő inkább legyen majd egyszer Batgirl).

Wiig bizonyította sokoldalúságát, amikor a "Saturday Night Live" című műsorban szerepelt, valamint Oscar-jelöléssel büszkélkedhet a "Koszorúslányok" társírójaként, amelyik film a színészi áttörést is jelentette számára. Most játszhat el először egy szupergonoszt, tehát ismét új utakra tör.

A film kiemelt fontossággal bír a stúdió számára, miután az első rész 821 millió dollárt gyűjtött világszinten.

(Forrás: Deadline, THR)

Ha tetszett a bejegyzés, kedvelj és kövess minket a Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://dcmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr313707122

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása