Az Arkham Elmegyógyintézet épülete a földdel válik egyenlővé, Gotham városa pedig azon tanakodik, hova kerüljenek az intézet "lakói", vagyis a legveszélyesebb és legőrültebb bűnözők. Először egy stadionra esik a választásuk, de ez nem bizonyul jó ötletnek, hiszen a város szívében van, ezért nem garantálja eléggé a lakosok biztonságát. Egy olyan épület kellene, amelyik távol van a lakott területektől, és elég nagynak és masszívnak bizonyul ahhoz, hogy otthont adjon egy seregnyi gonosztevőnek. Szerencsére van egy ilyen létesítmény a külvárosban, és egy félbolond, milliárdos árva egyedül lakik benne az inasával. Megszületett a lehető legjobb (vagy inkább legkevésbé rossz) megoldás: Az Arkham Elmegyógyintézet minden betege és ápolója beköltözik a Wayne-kastélyba.

Ebből a parádés alapötletből indul ki Gerry Duggan (főleg Deadpool képregények írója) és Shawn Crystal hatrészes minisorozata. Ami pedig ezután következik, még egy érdekes és eredeti szituáció. Bruce Wayne ugyanis Jack Shaw álnéven kér befogadást a páciensek közé, hogy észrevétlenül szemmel tarthassa a házában garázdálkodó őrülteket. Összegezzük: Bruce Wayne álnéven kér bebocsátást az Arkham Elmegyógyintézetbe, ami történetesen épp a saját házában üzemel. Ha ez nem érdekes alapgondolat, akkor mi? Ehhez még hozzátesszük, hogy valaki elkezdi gyilkolászni a Wayne-kúria újdonsült lakóit, a tettes felderítése pedig az épp álnéven "raboskodó" Batmanre hárul, és kész is a szórakozás.

A képregény természetesen felvonultat párat a közismert és legendás gonosztevőkből, akik közül Mr. Freeze szerepe kap nagyobb hangsúlyt, a többiek csupán néhány jelenet erejéig tűnnek fel, amelyek között akad azért emlékezetesebb darab. Mr. Freeze jellemébe pedig kicsit mélyebb betekintést kapunk, már-már szimpatikus figurává válik, ugyanakkor neki köszönhetünk néhány jól irányzott poént is a képregényben. A régi arcoknál viszont számomra érdekesebbek voltak az új karakterek, mint például a frissen Arkhamba kerülő fiatal, Seth Wickham, aki Cotard szindrómában szenved, vagyis halottnak képzeli magát. Az, hogy Wickham elég fontos szerepet játszik a cselekményben, csak a pozitív irányba tudta billenteni a mérleget nálam, nagyon érdekes és jól megírt figura.

A történet sötét, ugyanakkor néhol humoros hangulatához remekül illenek Shawn Crystal rajzfilmszerűen elnagyolt, szögletes formákra alapozó rajzai, amelyeken sokáig tudtam legeltetni a szemem, és végig arra gondoltam olvasás közben, hogy milyen szívesen befizetnék ennek a történetnek az animációs film változatára, viszont szigorúan ezzel a képi világgal, amivel a képregény rendelkezik, másképp sokat vesztene az értékéből (lásd a Killing Joke animációs filmet, ahol a tizenkettő egy tucat képi világ még egy ilyen bivalyerős alapanyagot is haza tudott vágni).

Az Arkham Manor tehát nagyszerű csemege a Batman rajongóknak, vagy azoknak, akik szeretnének egy jól megírt és illusztrált képregényt forgatni. A történet egymagában is működik, csupán kikacsintás szinten kapcsolódik az Endgame és a Graveyard Shift című Batman sztorikhoz, de ezek ismerete nélkül is élvezhető ez a hat füzet. Nekem elhihetitek, mert én sem olvastam még az említett két történetet.

Végezetül nézzétek meg a hat füzet stílusos és szemet gyönyörködtető borítóiból álló galériánkat.

Írta: Genzo