Az Entertainment Weekly hasábjain debütált az első fotó a jövő decemberben mozikba kerülő "Aquaman" kapcsán, melyet az internet népének sem voltak restek megmutatni. Ezen felül a film rendezője és főszereplője árult el pár részletet a projektről.
Már maga az első kép stílusa is idegennek hathat Zack Snyder "Az igazság ligája" című rendezéséhez képest, melyben egy hónapja debütált a karakter Jason Momoa játékában. James Wan ("Halálos iramban 7", "Démonok között") rendező elmondása szerint számos változásra számíthatunk. "Nagyon máshogy fog kinézni, nagyon más érzetet ad majd. Mind esztétikailag, hangulatilag és történetvezetés szempontjából. Ez az én megközelítésem. Sokkal inkább egy hagyományos akció-kalandfilm."
Momoa pedig arról beszélt, hogy miként lehetünk tanúi Arthur életének a nehéz gyermekkorától kezdve egészen a királlyá válásig félig emberként, félig atlantisziként. "Az igazság ligája történései csak egy hétvégét jelentenek Arthur életében. Ez egy teljesen más fenevad. Az Aquamanben láthatjuk, ahogy a szülei találkoznak, és hogy mi történt velük. Aztán ahogy a kis srác felnő és felfedezi a képességeit, valamint ahogy megbirkózik azzal, hogy sem az emberek, sem az atlantisziak nem fogadták el. Majd szemtanúi lehetünk, amint egy elzárkózott férfivá cseperedik. Nyomon követhetjük, ahogy egyre keményebbé és határozottabbá válik. Király akar lenni, ugyanakkor nem tud mihez kezdeni a képességeivel. Szerintem James Wan ezt nagyon odatette."
Amikor Wan először találkozott a Warner Bros. képviselőivel egy szuperhősfilm kapcsán, két lehetőséget kínáltak fel neki: az egyik egy népszerű karakter volt (Flash), a másik pedig olyan lehetetlen projekt lett volna, hogy a "Törtetők" című sorozat egyik visszatérő poénja volt. A veterán horrorrendező természetesen azt a projektet választotta, amelyik mindenki mást megrémítene. "Aquaman nevetség tárgya a képregények világban, de minél többet gondolkodtam ezen, annál biztosabban tudtam hogy milyen menő is lehet," mondta Wan. "Fogjuk a karaktert, akiből mindenki viccet csinál, és alkossunk vele valami igazán érdekfeszítőt."
(Forrás: Entertainment Weekly)
Ha tetszett a bejegyzés, kedvelj és kövess minket a Facebookon is!