Minden, ami DC!

Cosplay Interjú #5

2016. december 30. 13:24 | DC Magyarország | Szólj hozzá!

Múlt héten Dávid legelső alkotásával találkozhattatok, most pedig az ötödik, egyben az év utolsó Cosplay Interjúját olvashatjátok. A megtiszteltetés pedig nem másé, mint Viviené, aki több DC témájú jelmez büszke tulajdonosa. Köszönjük a jelentkezést, fogadjátok Vivient sok szeretettel!

cpinterju.png

Bemutatkozás:

Sziasztok! A nevem Kis Vivien, 24 éves vagyok és Kistarcsán élek, de mindennapjaimat Budapesten töltöm. Régebben Youeiként ismertek geek körökben, de ma már Vivi és Enira néven szerepelek. Már gyerekként ott volt bennem a kreativitás. Mindig is imádtam rajzolni és dolgokat létrehozni.

Mióta cosplayezel?

2007 óta. 2006-ban jártam az első ilyen témájú rendezvényemen, ott találkoztam először a cosplay fogalmával. Akkoriban nálunk még nem volt annyi jelmezes, de én egyből felfigyeltem rájuk. Nagyon tetszettek. Tulajdonképpen én már az oviba Sailor Moon voltam, és mindig is szerettem más bőrébe bújni, de a 2006-os évben még csak felmértem a dolgokat. Beöltözni csak 2007 tavaszán mertem.

wonder_woman_poster_by_youei-da0ms34.jpg

Mi volt az első cosplayed?

Az első cosplaynek mondható jelmezem a Full Metal Panicból volt Kaname. Akkor még se paróka, se a kontaktlencse nem volt túl elterjedt, szóval a hajamat festenem kellett. Visszagondolva, elég ocsmányan nézett ki. Azt a jelmezt nagyrészt a nagyim készítette, de itt kezdtem el varrni tanulni, majd később sulit is így választottam. Ahogy teltek az évek, elsajátítottam a tudását. Úgy rémlik, hogy teljesen egyedül és önállóan 2009-től csinálom a jelmezeimet. Addig a nagyim mindig besegített, ahol tudott.

Te varrtad/készítetted a cosplayeidet?

Ahogy azt mondtam, kezdetben a nagyim segített a varrás terén, de amit tudtam egyedül próbáltam megcsinálni. Rengeteget tanultam más cosplayerektől, sok technikát sikerült elsajátítanom az évek során.

A folyamat nálam általában annyit tesz, hogy először rengeteg képet gyűjtök az adott karakterről, utána elmegyek beszerezni az alapanyagokat (ezt a részét utálom a legjobban, mert semmit se kapok meg egy helyen). Ezután levázolom a karaktert, szabásmintákat készítek. Többnyire mindig a nehéz részekkel kezdem, hogy későbbre már csak a könnyű dolgokat kelljen megvalósítani. Azt kiemelném, hogy régen nem nagyon érdekeltek a részletek, mindig hamar kész akartam lenni az adott jelmezzel. Ma már nagy figyelmet fordítok a részletekre, Wonder Womannél például nagyon sokan megfeledkeznek a ruha hátuljáról, és fűzőt készítenek. Én minden egyes részletnek külön sablont készítettem, és igyekeztem legjobban visszaadni, amit látok. Tehát őt mondanám az eddigi legnehezebb és legtöbb figyelmet kapott jelmezemnek.

Hogy éppen milyen anyagokkal dolgozom, függ az adott karaktertől. Én eddig többnyire olyan jelmezeket készítettem, amit varrni kellett. Tavasszal, viszont amikor belevágtam a Wonder Woman kosztümbe, akkor beleszerettem a páncélosabb, kreatívabb technikákba. Amíg egy varrott jelmez elkészült 1-2 nap, illetve bonyolultabb hetek alatt, addig Wonder Woman jelmezéhez sokkal több kellett. 3 hét alatt készült el az alap, de mai napig csinosítgatom és tuningolom. Nála a fő alapanyagok: műbőr, dekorgumi, papírmasé és polisztirol/XPS szigetelő tábla.

A dekorgumit nagyon szeretem használni, bármihez jól jöhet.

Miért ezeket a karaktereket választottad?

Pályafutásom elején anime karaktereket készítettem, ma viszont már a képregény és játékok világa felé nyitok (főleg a DC Comics Univerzumaiba). A képregényeket már gyerekkorom óta imádom. Többnyire próbálok olyan karaktert választani, ami illik vagy a személyiségemhez, vagy a kinézetemhez, viszont roppant fontosnak találom azt is, hogy ismerjem és szeressem az adott szereplőt. Persze előfordul az ellen példa, Wonder Woman például nem volt a szívem csücske, míg el nem készítettem a jelmezt, és a bőrébe nem bújtam. Százszor jobb érzés volt az ő bőrébe bújni, mint eddig bárkiébe. Ő egy olyan hősnő, akire végre a lányok is felnézhetnek, és ez fantasztikus érzés.

dark_supergirl_by_youei-d9xeid1.jpg

Milyen/Melyik eseményeken jelentél meg a jelmezekben?

Megjelenni főleg MAT által szervezett eseményeken szerettem, mint például a SakuraConok, vagy kisebb rendezvények. Mindig is jobban szerettem, ha egy rendezvény családias. Mostanában MondoCon, PlayIT, képregény fesztivál, képregény börze és mozis rendezvényeken. Itt megjegyezném, hogy a Dawn of Justice filmet premier előtti vetítésen volt szerencsém végignézni a filmbeli Wonder Womanként (megjegyzem, nagyon kényelmetlen volt, de olyan "Just for fun" érzés. Csak ajánlani tudom!)

A cosplayeid között van a kedvenc DC karaktered? Ha nem, melyik az?

A kedvenc karakterem Harley Quinn, neki több ruháját is elkészítettem, de az abszolút kedvenc a Batman: A rajzfilmsorozatos, tehát az első megjelenése. Többek között imádom még Fekete Kanárit, őt majd a közel jövőben szeretném elkészíteni. Illetve a legkedvesebb DC karakterem Batman. Neki sajnos nem öltözhetek be lány létemre, de ezt majd ki élem Batwoman-en, valamint a jelenleg készülő Batgirl jelmezemen.

Van kedvenc képregényed? Gyűjtöd valamelyik sorozatot?

Kedvenc képregényemnek mondanám a nálunk is megjelent Batman: Gyilkos tréfát. Nagyon szeretem a régi Harley Quinn szériát. Gyűjteni csak a New 52-es verziókat van lehetőségem. Többnyire szeretem a TPB képregényeket, kis helyen is elférnek. Viszont például a Harley Quinn sorozatot nem ebben a formátumban szeretném kigyűjteni.

imgp6266.JPG

Melyik a kedvenc DC filmed, és melyik jövőbeli alkotást várod a legjobban?

Az abszolút kedvencem A sötét lovag és a Mindörökké Batman. Az utóbbi az csak azért, mert nosztalgikus élményt nyújt, és mert nagyon szerettem Val Kilmert. Jelenleg Wonder Woman saját kalandját várom legjobban. Az igazság ligájától is kiráz a hideg, de ott főként Arthurt és Barryt várom.

Melyik a kedvenc DC sorozatod?

Talán a Flasht mondanám, de a Smallville is örök kedvenc.

Tervezel a közeljövőben más DC témájú cosplayt?

Rengeteg DC tematikájú jelmez szerepel a cosplay listámon. Már korábban említettem Batgirlt (Arkham Knight), mindenképpen szeretnék még jelmezeket a Wonder Woman filmből, például Hippolyta királynő és Diana más szereléseit. Megfordult a fejemben Mera, elsőnek a Bombshell figura szériából, aztán a filmes szerelése is elég tetszetős. Fekete Kanári, Batwoman és még sorolhatnám.

Amit pedig még a végére megjegyeznék, hogy csodás embereket ismerhettem meg ennek a hobbinak köszönhetően. Rengeteg köszönettel tartozok a fotósoknak és mindenkinek, aki közreműködött egy-egy projektnél.

Elérhetőségeim:

Facebook: facebook.com/VivienneCosplay

Deviantart: youei.deviantart.com

Instagram: instagram.com/enira23

Vivien egyébként hangulatjelekkel festette alá a rendkívül aranyosra sikeredett interjúját, viszont a blog nagy sajnálatunkra ezeket nem tudja megjeleníteni. Viviennel búcsúzunk 2016-tól, de ne feledkezzetek meg Fanni, András, Klaudia és Dávid interjújáról sem, akinek pedig meghoztuk a kedvét, ne felejtsen el jelentkezni!

Ez lett volna a Cosplay Interjú rovatunk kilencedik felvonása, benne Viviennel és a jelmezeivel. Írjátok meg róla és alkotásairól a véleményeteket itt, a cikk alatt, vagy a Facebook oldalunkon!

Bármiféle egyéb észrevételt szívesen fogadunk e-mailben vagy Facebook üzenetben!

Megéri velünk maradni a "stáblista" után is, ugyanis az interjúk végére készültünk nektek egy apró újítással, ami során hozunk egy képet és ejtünk pár szót a következő interjú alanyáról.

2017-ben is hozzuk a Cosplay Interjúkat, viszont most külön nem emelnénk ki senkit, mivel csak hárman maradtak azok, akik jelentkeztek, és már beküldték nekünk az interjújukat. Violáról, Ljubicáról és Dorottyáról az alábbi galériánkban nézhettek meg egy-egy képet. Velük biztosan találkozhattok majd 2017-ben!

A bejegyzés trackback címe:

https://dcmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr2012083119

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása