Minden, ami DC!

'A sötét lovag' hatása a filmművészetre

2018. július 18. 09:00 | DC Magyarország | 4 hozzászólás

Az idén tíz éves remekmű komplex öröksége.

"Mindent megváltoztattál. Örökre," hangzik el Joker szájából a mára ikonikussá vált idézet, amely már az előzetesben is felcsendült. Ez a mondat pedig nem csupán Batman karakterére igaz a cselekményben, hanem így, tíz évvel a bemutató után magára a filmre is. Christopher Nolan trilógiájának középső darabja 2008. július 18-án kanyarított mosolyt az arcunkra, és ezzel együtt gyökeresen megváltoztatta a filmművészetet. A rendezőből igazi szupersztárt faragott, újraértelmezte a blockbusterek világát, kiérdemelte a szakmai elismerést a nagyköltségvetésű közönségfilmek irányába, és elérte, hogy az emberek más szemmel nézzenek Batman és Joker mítoszára.

Könnyű abba a tévedésbe esni, hogy A sötét lovagot szuperhősfilmnek tekintsük. És miért ne tennénk? Batman végül is egy szuperhős, ráadásul Superman és Pókember mellett a legnépszerűbb. A 2008-as mozi mégis eltávolodik a korábbi szuperhősfilmek által felállított toposzoktól. A sötét lovagban sokkal kevesebb akció van az előtte bemutatott képregényfilmekhez, Sam Raimi Pókember trilógiájához vagy az eredeti X-Men epizódokhoz képest. Most pedig, ha a Sötét lovag után bemutatott képregényadaptációkat nézzük, például az újabb DC filmeket, az újrakalibrált X-Men világot, de legfőképp a Marvel Moziverzumot, láthatjuk, hogy Nolan második Batman eposza nagyon messze áll a hagyományos szuperhősfilmektől. Bár a történet középpontjában egy gazdag ficsúr áll, aki denevérnek öltözve száll szembe egy bohócnak sminkelt terroristával, a klasszikus képregényes alap mögött olyan témák sorakoznak a filmben, mint gazdaság, politika, korrupció vagy épp a kiadatási törvények, amelyek ritkán merülnek fel a szuperhősműfaj képviselőinél.

Nolan biztoskezű megközelítése azt is eredményezte, hogy a zsáner képviselői elismerést kezdtek követelni maguknak a díjátadókon. Bár sokan "csak" Heath Ledger lenyűgöző alakításának elismeréseként könyvelik el a film Oscaros jelenlétét, A sötét lovag tekintélye ezen is túlmutat. Az olyan ismert karakterek, mint Bruce Wayne, James Gordon vagy Harvey Dent komplex ábrázolását olyan, Akadémia által kedvelt színészekre bízták, mint Christian Bale, Gary Oldman és Aaron Eckhart. Emellett a film sokkal komolyabban vette magát műfajbeli társainál, és realista módon festette vászonra az amerikai korszellemet. Bármennyire is kampányoltak mellette a készítők és a rajongók egyaránt, A sötét lovagot végül nem jelölték Legjobb film kategóriában az Oscaron. Ez intenzív reakciókat váltott ki az emberekből, amire az Akadémia úgy válaszolt, hogy megnövelte a Legjobb film jelöltek számát ötről tízre. A 82. Oscar díjátadón érezhettük először A sötét lovag hatását. Az Akadémia félreértette az emberek akaratát, és nem jobb filmeket kezdett el elismerni, hanem csak többet. Bár ez azt is eredményezte, hogy Nolan Eredet című alkotása is bezsebelt egy jelölést a legfontosabb kategóriában, ez a változtatás inkább azt vonta maga után, hogy a jelöltek listája tele legyen olyan címekkel, amelyek csak azért vannak ott, hogy meglegyen a tíz film. Senki nem fog jubileumi visszatekintő cikket írni a Rém hangosan és irtó közel című moziról például.

Sötét. Komor. Földhözragadt. Kulcsszavak, amelyek nélkül gond nélkül meglennénk a blockbustereket illetően. Mégis számos leendő franchise próbálta másolni a Batman: Kezdődik! megközelítését, hogy aztán egy nagyobb és jobb folytatással igyekezzen emelni a tétet: egy "saját Sötét lovaggal." G.I. Joe: A kobra árnyéka (2009), Robin Hood (2010), A csodálatos Pókember (2012), Robotzsaru (2014), A fantasztikus négyes (2015), Power Rangers (2017), ezek mind megpróbáltak kitépni egy lapot Nolan kézikönyvéből, de sorra elbuktak úgy bevételileg, mint kritikailag. Az egyetlen film, amely sikerre vitte a Nolan által kitaposott utat, A majmok bolygója: Lázadás, valamint a folytatásai voltak. Ebben az egy esetben értették meg a filmkészítők, hogy Nolan és társai mit akartak létrehozni: egy megalapozott víziót arról, hogy miért van szükség arra, hogy az adott karakter földhözragadt és valóságközeli legyen.

Nolan Batman ábrázolása Frank Miller Year One című képregényéből gyökerezik, amely a képregényes műfajra is nagy hatással volt. Batman karaktere "elbír" egy földhözragadt megközelítést, de például az olyan karakterek esetében, mint a G.I. Joe hősei, a realistább hangvétel kiöli a franchise varázsát. Batman képlékeny és rugalmas karakter, csakúgy, mint az őt körülvevő figurák, és Nolan épp ezt akarta feltárni a filmjeiben. Kihozta a karaktereket Joel Schumacher színpompás világából, épp úgy, ahogy Tim Burton gótikus megközelítése tette azt a 60-as évekbeli ábrázolásból.

A sötét lovag bemutatása óta többször tanúi lehettünk az elutasításnak a karakter újabb megjelenései felé. Már a trilógia harmadik fejezete, A sötét lovag - Felemelkedés is megosztó fogadtatásban részesült, lévén, hogy Batman nem épp úgy reagált és cselekedett bizonyos helyzeteben, ahogy azt a rajongók elvárták volna az előző rész fényében.

Aztán Zack Snyder Batman Superman ellen - Az igazság hajnala című filmje, ami politikai filozófiai kérdésfelvetéseiben a legközelebb áll Nolan műveihez, tömeges megvetésben részesült, annak ellenére, hogy a karakterek ábrázolása közelebb áll a képregényes alapokhoz, mint bármelyik Nolan eposzban. Bár legtöbben a mai napig a legjobb képregényfilmek közé sorolják A sötét lovagot, a kreatív tanulságaiból úgy látszik, keveset vontak le: a képregénykarakterek képlékenyek, formázhatóak. Lehetnek földhözragadtak vagy természetfelettiek, tekintélyesek vagy színtisztán szórakoztatóak, komorak vagy víg kedélyűek, karakter- vagy akcióközpontúak, és akár mindezek keverékei is.

Tíz évvel A sötét lovag után már kialakultak a pontos elvárásaink egy szuperhős adaptáció irányába, hogyan nézzen ki, hogyan működjön és miképp illeszkedjen a karaktert rajzolt és írott alapjaihoz. Amellett, hogy mostanában jóval több képregényfilm készül, mint eddig valaha, az általános felfogás még mindig korlátozott, csak a sikerre ítélt produkciók működésében bízunk. Elképzelhető, hogy ez a közkedvelt alkotás, A sötét lovag ma már nem kapna olyan álló ovációt, mint annak idején. Ez a film egy testamentum, egy felszólítás arra, hogy merjünk változni, szabályokat felrúgni, kánonokat újraértelmezni és behozni egy kis anarchiát.

(Az írás a Hollywood Reporter cikke alapján készült.)

Ha tetszett a bejegyzés, kedvelj és kövess minket a Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://dcmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr814119379

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2018.07.20. 10:10:56

"Batman végül is egy szuperhős, ráadásul Superman és Pókember mellett a legnépszerűbb."
.
sose volt, azok a szuperhősök akiknek van vmilyen képessége. ;)

és kihagyni a the dark knight of james bond filmet, a skyfallt, hogy lehet egy ilyen cikkből? Az a film egy az egybben a sötét lovag, csak bonddal, és nem batmannel.

Fortress_ 2018.07.20. 10:25:57

Hogy a világ filmművészetére a 2008 -as Batman film bárminemű hatást gyakorolt volna, akkora csúsztatás, mint a hangya és az elefánt esete, akik együtt dübörögnek át a hídon. Szimpla akciófilmek nemigen szoktak világrengető hatást kelteni. Még a gyerekeknek szóló mese-marvel kategóriákban sem, mesehősök misztifikálásával.

Kong.Kinga 2018.07.20. 10:39:09

@Jericho 1: szóval szimpla akciófilmnek nézted? a Mátrixot is? nekem az volt szimpla akciófilm, némi bla-bla filozófiával nyakonöntve

Kong.Kinga 2018.07.20. 10:40:38

@Jericho 1: ma már nincs nem-akció film, aminek hatása lenne. A művészfilmeskék egymás majmolják a műdrámáikkal.
süti beállítások módosítása