Minden, ami DC!

'Arrow': Állandó szereplő távozik a sorozatból

2018. április 05. 18:25 | DC Magyarország | Szólj hozzá!

A legelső epizód óta része volt a történetnek, de most elbúcsúzik Star City-től.

Willa Holland, aki Thea Queen/Speedy/Spuri karakterét játszotta 6 évadon át, kiszáll a műsorból. Az utolsó szereplésére az előző heti részben került sor, melyben láthattuk őt, amint elhagyja a várost, és útnak indul, hogy jóvátegye az apja hibáit.

"Nagyon szomorúak vagyunk, amiért Willa elmegy. Mindig is egy nagyon fontos pontja volt a sorozatnak, ugyanakkor egy csodálatos és tehetséges ember," mondta Marc Guggenheim. "De a hatodik évadnál tartunk, és támogatni szeretnénk a kívánságát, hogy kipróbálhassa magát máshol is. Az ajtó mindig nyitva lesz Willa számára, ha visszavágyódna."

Bár mindvégig állandó szereplőként volt feltüntetve a sorozatnál, Holland karaktere egyre kevesebb időt töltött a képernyőn az utóbbi időben. A hatodik évad eddig bemutatott 16 epizódjából csak 10-ben tűnt fel, míg az előző szezonban a 23 részből csak 14-ben tette tiszteletét. Ez a színésznő eddigi pályafutásának leghosszabb szerepe még így is, hiszen összesen 130 epizódban láthattuk őt Thea Queenként.

Holland kilépése után csak Stephen Amell (Oliver/Arrow), David Ramsey (Diggle/Spartan) és Paul Blackthorne (Lance nyomozó) marad állandó szereplőként feltüntetve, akik már a pilot óta benne vannak a sorozatban. (Emily Bett Rickards csak később csatlakozott a színészgárdához, és nem szerepelt a pilot epizódban).

Ugyanakkor a gépezet nem áll le, hiszen a CW a napokban jelentette be, hogy az "Arrow" – valamint a csatorna összes többi DC sorozata is – megkapta a következő évados berendelését.

(Forrás: Hollywood Reporter)

Ha tetszett a bejegyzés, kedvelj és kövess minket a Facebookon is!

Címkék:spoiler hír Arrow

A bejegyzés trackback címe:

https://dcmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr5113810236

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.