Minden, ami DC!

BRÉKING: Ava DuVernay rendezi a 'The New Gods' filmet

2018. március 16. 08:39 | DC Magyarország | Szólj hozzá!

Az "Időcsavar" direktora ülteti át a nagyvászonra Jack Kirby legendás képregényét.

Miután úttörőnek számít, mint az első színesbőrű rendezőnő, aki 100 millió dolláros blockbustert hozhatott tető alá, Ava DuVernay marad a nagy költségvetésű projektek mezején. A rendezőnő épp a tárgyalások végső fázisában van a Warner/DC-vel, hogy elkészíthesse a legendás Jack Kirby The New Gods című képregényének filmadaptációját. A stúdió Kario Salemet ("A szajré") szemelte ki forgatókönyvírónak, aki DuVernay-jel közösen építi fel a film narratíváját.

A rendezőnő első filmje, a "Selma" óta ez már a második 100 millió dollár fölötti költségvetésből készülő mozi, aminek direktori feladatai rá hárulnak. DuVernay tavaly már kifejezte rajongását az alapanyag iránt, amikor a Twitteren valaki megkérdezte tőle, hogy ki a kedvenc szuperhőse, amire a válasz így szólt: "Big Barda. Több okból kifolyólag." Big Barda a New Gods egyik tagja, Mister Miracle felesége, és szintén Kirby karaktere.

Bátor lépés ez a Warner/DC részéről, és nem csak azért, mert ez a második szuperhősfilmjük, amit női rendezőre bíznak Patty Jenkins közkedvelt Wonder Woman kalandja után, hanem mert a The New Gods egy különálló világot képvisel a többi DC történethez képest, amit Jack Kirby 1971-ben alkotott meg, nem sokkal azután, hogy otthagyta a Marvelt.

A The New Gods a DC szupergonoszának, Darkseidnek a genezisét meséli el. A "Fourth World" néven is ismert képregény egy Kirby által alkotott trilógia részeként jelent meg a 70-es években, a Forever People és a Mister Miracle történetekkel karöltve. A New Gods istenei a klasszikus mitológia pusztulása, a Ragnarök után keltek életre és elfoglaltak két bolygót: az egyik New Genesis, egy buja paradicsom, a másik pedig Apokolips, ami leginkább Dante pokolábrázolásához hasonlítható. Aztán kitört a háború.

A "The New Gods" egyelőre nem mutat kapcsolatot a többi DC filmmel, amin a Warner stúdió frissen kinevezett vezetői, Toby Emmerich és Walter Hamada egy újszerű megközelítést követve dolgoznak, a Variety viszont úgy számolt be a projektről, mint ami a DC Bővített Univerzum részét képezheti. Ez ügyben tehát még semmi biztos nem derült ki.

UPDATE: A rendezőnő a közösségi oldalain erősítette meg a részvételét, a Twitteren például az alábbi tisztelgéssel Jack Kirby előtt.

(Forrás: Deadline, Entertainment Weekly)

Ha tetszett a bejegyzés, kedvelj és kövess minket a Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://dcmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr9913742776

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása