Minden, ami DC!

Top 5 ok, hogy miért nézd a 'The Flash' sorozatot

2017. október 24. 19:09 | DC Magyarország | Szólj hozzá!

Az előző írásomban kifejtettem, mi is a baj a Grant Gustin-féle Flash, vagyis Barry Allen karakterével, és ezek a pontok nálam már kizáró okok, hogy tovább nézzem, főleg, ha az ember azt kívánná, kétszer annyi ideje lenne egy nap. Azonban senkinek nem akarom elvenni a kedvét a sorozattól, sőt, a most következő listában arról olvashattok, miért is érdemes továbbra is nyomon követni a részeket, hiszen bőven akad szerethető tartalom.

Érdekes, kedvelhető mellékszereplők

Ha eltekintünk Barry személyétől – ami szomorú, mert egy főszereplőnek kellene szinte a leginkább szimpatikusnak, és megragadónak lennie –, akkor is ott egy rakat másik, kifejezetten érdekes, és jó jellemfejlődéssel rendelkező karakter, mint Cisco, vagy Caitlin. De ide sorolhatnám a harmadik évad főgőnoszának álcázott Julian-ét, illetve az egész West családot, akik mostanra kissé ellaposodtak, de valahogy sose tudtak lesüllyedni az egyszerű brazil szappanopera családi modelljére. Szóval sok potenciál van a mellékszereplőkben, pláne, hogy néha érdekesebbek, mint a főhősünk.

Harrison Wells

Ő azért külön kiemelendő, mert nem egyszerű mellékszereplő. Nem egyszerű nemezise Flashnek, ő egyszerre a tanító, a pótapa figura, és a halálos ellenség, és ettől elképesztően komplex és érdekes a személye már az első évad óta. Azóta persze tudjuk, hogy ki kicsoda, jöttek mentek más világbéli Wellsek, de valahogy minden változatában megmaradt a karakter magja, amiért annyira szerethető, Ez persze nem létezne Tom Cavanagh zseniális alakítása nélkül, a helyében én már tuti nem tudnám követni, hogy most melyik verziómat kell eljátszanom...

Képregényes gonoszok

Ahogy Batman, úgy Flash is büszkélkedhet pár remekbe szabott főgonosszal, de ha nem nézzük Reverse Flash-t, akkor is ott van Captain Cold, vagy Mirror Master, aki például csak egy rész erejéig tűnik fel, de akkor sem tud gyorsan feledésbe merülni. Wentworth Miller, mint Captain Cold ráadásul roppant szórakoztató, nem csoda, hogy "A holnap legendái"-ban is kapott szerepet. Tehát a sorozat bőven merít képregényes gonoszokból, még ha csak egy-egy rész erejéig is, ami szerintem nagy hiba, hiszen már igencsak unalmas, hogy mindig egy gyorsabb valaki a gonosz, mikor olyan sok jó ellenfele van Barry-nek a képregények hasábjain, reméljük idővelők a készítők is rá jönnek erre.

Jó humor és filmes utalások

Ahhoz, hogy ne csak folyton a fejünket verjük a falba Barry hülyeségein, kell, hogy kapjunk némi könnyed szórakozást is. Ezt az ügyeletes vicces fiú, Cisco szolgáltatja nekünk a beszólásaival és filmes, leginkább "Star Wars"-ból vett utalásaival. Azt hihetné az ember, hogy ezt egy idő után meg lehet unni, és a sokadik elsütött poén után már elnyúlik unalmunkban az arcunk, de ha valami felüdülést hozott számomra a mindig is kínosan ostobára sikeredett részekben, az Cisco volt. Humora mellett még normális drámára is képes volt. Mellette Joe és Wally, valamint most már a sokadik Földről jött Harrison Wells is szolgáltatja az időnként kissé kínos, de szórakoztató humorfaktort.

Harcjelenetek

Ha eltekintünk attól, hogy ez egy "kis" költségvetésű sorozat és nem jut annyi pénz CGI-ra, mint talán kellene, ezért néha nem olyan szépek az effektekkel ellátott jelenetek, akkor azt kell, mondjam, egyes harcjelenetek igencsak izgalmasak és jól néznek ki. Főleg eleinte voltak érdekesek, ahogyan szemléltették Barry gyorsaságát a többi emberhez képes. Mostanság csak a villámok színes kavalkádja, vagy a gyorshajtókat jelző csíkok az egyetlen izgalomforrás, és hogy melyik csík hagyja le a másikat. De például a Zöld Íjász és Flash közti harcjelenet számomra az egyik legizgalmasabb és legjobban megkoreografált volt, és jó lenne minél több ilyet látni.

Helyenként erős dráma

Fontos kiemelni, hogy helyenként, mert Barry ötszázadik hisztériája már nem tartozik ide. Erős drámának, mondjuk Caitlin vagy épp Cisco esetét tudnám besorolni, akik valóban úgy adják át a fájdalmaikat, hogy az tényleg súlyosnak tűnjön. Barry vesztesége is komolyan vehető volt az elején, de a mostani évadokra a mellékszereplők saját történetei és érzései sokkal hangsúlyosabbak és hihetők lettek. Caitlin és Cisco mellet például Iris és az édesanyja, vagy mikor Wally megjelenik, és Joe-nak hirtelen lesz egy fia, amit fel kell dolgoznia. Csupa igaznak ható dráma, amiket szívesebben elnézek.

Egy szó, mint száz: én látom a sorozat előnyeit, hátrányait. Továbbra is bíztatok arra mindenkit, hogy nézze, hiszen ezek a pontok is alátámasztják, hogy van érték a dologban, csak én a gondolattól is ideggörcsöt, kapok, hogy újranézzem Barryt, ahogy teszi a semmit és közben nagyon szenved... Azonban, ha valaki megmagyarázza nekem, hogy a negyedik évad elején, hogy jött ki a gyorsasági erőből szakállal, akkor újra neki vágok, esküszöm!

Írta: Cathy

A bejegyzés trackback címe:

https://dcmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr6013069034

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása