Minden, ami DC!

'Az igazság ligája': Új képen Ezra Miller Barry Allenje és a Flashbarlang

2017. szeptember 14. 19:09 | DC Magyarország | komment

Továbbra is megosztónak számít Ezra Miller választása Flash szerepére, de sokakat szerencsére sikerült meggyőznie az eddigi három előzetessel. Korábban már láthattuk Barry-t a saját kis kuckójában, de ezen az új képen további Easter Eggekre lehet bukkanni. Először is vessetek egy pillantást a képre, aztán ha úgy vélitek, találtatok pár érdekességet, kattintsatok az elolvasomra és nézzétek meg a mi listánkat.

justice-league-movie-images-flash-cave-hq-1020581.jpg

Kezdjük rögtön a legszembetűnőbb dologgal, amit az első Comic-Con előzetes kijövetele óta mindenki nagyon jól megjegyzett magának: Barry mögött az egyik monitoron a "Rick és Morty" egyik része megy. Barry minden bizonnyal nagy rajongója lehet a sorozatnak, ahogy azok is, akik kinyomozták, hogy az első évad 9. részéből származik a képkocka.

Az asztalon látható egy kép Nicola Tesláról, akiről dióhéjban annyit érdemes tudni, hogy a világ egyik leghíresebb és legjelentősebb tudósa és feltalálója volt. A filmben ő lehet Barry példaképe, elvégre őt is érdeklik a tudományok.

Ezen a képen egy kezet láthatunk, benne egy villámmal. Erről sokaknak Zeusz, Diána apja juthat az eszünkbe, másrészt pedig ötletforrásként szolgálhatott Flash logójának tervezésében.

Talán nehezen kivehető még így felnagyítva is, de a képen a "Cold Resistance" felirat olvasható, ami magyarra fordítva annyit tesz, hogy "fagy ellenállás." Ez egy egyértelmű utalás Flash egyik nemezisére, Captain Coldra, magyar nevén Fagy Kapitányra.

És végül íme Barry kedvenc széke.

UPDATE: Időközben egy kis rávezetéssel sikerült találnunk egy újabb utalást. Azt pontosan mi sem tudjuk eldönteni, hogy az AC 301, vagy az AC 381 felirat olvasható az alábbi képen, de szinte biztos (már csak a rövidítésből is), hogy egy Action Comics képregényre utal. Mindenesetre mi jelenleg mindkét lehetőséget elképzelhetőnek tartjuk. A két szám borítóját ide kattintva találjátok.

Az AC 301-ben Supermant meggyanúsítják Clark Kent meggyilkolásával, mert kiderítette a titkos személyazonosságát. Clark Kent/Superman visszatérése ugyebár kérdéseket vet fel a továbbiakra nézve a DC Bővített Univerzumban, hiszen a "Batman Superman ellen"-ben Doomsday pusztítása során mindketten életüket vesztették, és ezt egész Amerika tudja a Daily Planetnek köszönhetően. Gondoljunk csak arra a "meglepetésre", hogy mindketten ugyanakkor támadnak fel, már ha Clark is visszatér, és nem csak Superman.

Az Action Comics 308. számában pedig Superman a világ diktátorának áll. Számos pletyka kering az interneten arról, hogy Kripton utolsó fia végül hogyan is tér majd vissza a novemberben érkező Igazságliga filmben. Ezek között fellelhető az a változat, hogy ezúttal negatív karakterként kedvenc hőseink dolgát keseríti meg.

UPDATE 2: Utalás a fiatal Clark Kent ruhájára az első Cristopher Reeve-féle Superman filmben:

Ha találtatok volna olyan Húsvéti Tojást, ami elkerülte volna a mi figyelmünket, írjátok meg nekünk hozzászólásban!

Ha tetszett a bejegyzés, kedvelj és kövess minket a Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://dcmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr6812828984

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása