Minden, ami DC!

Tojásvadászat a 'Powerless' pilot epizódjában

2017. február 05. 18:25 | DC Magyarország | komment

A héten útjára indult a DC első vígjátéksorozata, a Powerless. A történet szerint egy nagyon lelkes fiatal lány érkezik a fiktív Charm City-be, ahol mindennaposak a szuperhősbunyók. A város népe unottan nézi a vonatból az újabb szupercsörtét, aminek úgyis ők fogják meginni a levét, hála a sok hátrahagyott kárnak és az esetleges emberáldozatoknak. Ezeknek a problémáknak a megelőzésére szakosodott a Wayne Security vállalat, amit maga Mr. Wayne vezet. Nem, nem Bruce, hanem a lökött unokatestvére, Van Wayne. Itt vállal munkát az előbb említett Emily Locke (Vanessa Hudgens). A fejlesztési osztály vezetője lesz, az a feladata, hogy egy csapatnyi tudóspalántát motiváljon, akik a szuperhőscsaták ellen védő találmányokat készítik.

01-513.jpg

Adott tehát az alap egy jó kis munkahelyi sitcomhoz, amiben számtalan idióta találmányt és vicces interakciót nézhetünk, miközben önfeledten nevetgélünk a fotelben. Majd. Egyszer. Hátha. A pilot ugyanis nem igazán csalt ki belőlem sok nevetést, viszont néha elmosolyodtam, és az is valami. A legnagyobb baj, hogy az amúgy sem világrengető poénok nagy részét elsütötték a kedvcsinálókban, és itt olyan gegekről beszélünk, amiken egyszer még elkuncogunk valahogy, másodjára azonban már balta arccal követjük az eseményeket. A későbbi részek javíthatják ezt a csorbát, hiszen az előzetesek poénjait a pilot nagyjából kipipálta. Szóval én még mindenképp maradok pár rész erejéig, annak ellenére, hogy nem dobtam hátast a pilottól. Alan Tudyk Van Wayne szerepében egész jó, a többiek teljesen átlagosak, meglátjuk, később melyik irányba mozdul a mérleg innen az unalmas középmezőnyből.

Ami viszont nem közepes, az az epizódban elrejtett Easter Egg-ek mennyisége, ebből ugyanis elég szép számmal kapunk, és a villámkritikám után rá is térek jelen írás céljára, vagyis szépen sorra veszem a húsz perces epizód teljes tojásfelhozatalát.

Mi újság?

A pilot első másodperceiben már kapunk is egy pár érdekességet, ami talán első ránézésre el is kerüli a figyelmünket. Ugyanis csak körülbelül 2 másodpercig látjuk azt a újságot, amit egy Charm City-i lakos a vonaton lapozgat, de ha megállítjuk a képet, szemügyre vehetünk pár dolgot. Egyrészt a főcím elég erősen reflektál Amerika jelenlegi politikájára, az elnöknek megválasztott Lex Luthor egy ismerősen csengő szlogennel kampányol. Ennél is érdekesebb azonban a fotó, amit a cím alatt látunk, az ott ugyanis a mi Lánchidunk. Budapest tehát a DC univerzum része, jó ezt tudni.

power01.png

Mi az ott az égen? Egy madár? Egy repülő? Igazából a franc se tudja!

Szintén a rész első perceiben járunk, Emily visszaemlékezik a gyerekkorára, ahogy a fűben fekve nézte az eget, ahol a szuperhősök elég sűrűn siklottak el. És mi is látunk valakit az égen, de konkrétan nem tudni, ki az. A szerkesztőségünk arra jutott, hogy talán a Marsbéli Fejvadászt látjuk, de ezt csak a zöld színből és a jelmezből következtetjük ki.

power02.png

Akiket azonban felismerünk

Várható volt, hogy a sorozat bevet pár kevésbé ismert DC szuperhőst és gonoszt, hogy illusztrálja a várost folyton fenyegető csatározásokat. Senki nem számított Superman vagy Batman feltűnésére, és nem is őket kapjuk, hanem Crimson Fox-ot és Jack O'Lantern-t. Mindketten szerepeltek a DC képregényeiben, és talán ez az egyetlen környezet, ahol mozgásban is láthatjuk őket, hiszen sem a filmekben, sem a többi sorozatban nem igazán lenne keresnivalójuk.

power03.png

A képregényeseknek is meg kell élni valamiből

A sorozat nagyon apró, de ötletes utalásokat rejtett el híres képregényalkotókra vonatkozóan. Megtudjuk ugyanis, hogy Batman alkotói, Bob Kane és Bill Fingers egy karaoke bárt nyitott, Superman atyjai pedig a Schuster&Siegel kávézót. Ugyanakkor Marv Wolfman, a Crisis On Infinite Earths írója a hírolvasói állást nézte ki magának. Ezek szerint a képregényszakma nem fizet valami jól.

power04.png

power05.png

power06.png

Bedobigált nevek

Az előbbi képen is látható, hogy azért az ikonikus karaktereket sem felejtette el a sorozat, és legalább említés szintjén tiszteletüket teszik. Batman és Joker macska-egér játékáról a hírekből értesülünk, az egyik fejlesztő srác pedig kipróbálja a Shazam! varázsigét, de neki sajna nem válik be. Ja, és a Wayne Security előállt Joker nevetőgázának ellenszerével.

power07.png

DC-s márkanevek mindenhol

Ha eléggé odafigyelünk a pilot nézése közben, néhány ismerős márkanévbe futhatunk bele, amik gyakori "szereplők" a DC képregényeiben, sorozataiban, vagy akár a játékokban. Például ott a Soder Cola, amit Booster Gold kortyolgat szívesen, de az Arkham játékokban is láthattuk a reklámját. Vagy a Big Belly Burger, ami szintén állandó gyorsétteremlánc a DC univerzumban, és még Cisco is onnan rendel kaját. A LexCorpot pedig azt hiszem senkinek nem kell bemutatnom, ebben a sorozatban is tiszteletét teszi.

power08.png

power09.png

power10.png

Starro és talán a Zöld Lámpás

Az Igazság Ligájának első képregényes ellenfele is beköszön a pilotban. Starrot, a hatalmas csillagot a flashback jelenetben látjuk egy pár másodpercig, mielőtt egy zöldes fénycsóvától felrobban. Ez utóbbit nem tudni, mi okozza, de talán a Zöld Lámpás, ami menő lenne.

power11.png

Egy híres apuka

Emily apukájáról többször szó esik a pilotban, egyszer pedig láthatjuk is a visszaemlékezésben. A DC világaiban számtalan híres apukát láthatunk. Batman apja a Komédiás, Supermané Robin Hood (mind a kettő), Flash apja a régi Flash, és ezt a tábort Emily is erősíti, ő ugyanis nem más, mint Jimmy Olsen lánya. Persze nem igaziból, csak az apát játszó színész volt Jimmy Olsen a Christopher Reeve-féle Superman filmekben. A Vissza a jövőbe rajongói pedig Marty bátyjaként is ismerhetik Marc McClure-t. Egy újabb érdekes csemege a rajongói szemeknek, és ötletes főhajtás egy régi klasszikus előtt.

power12.png

Az örök statiszta

Valószínűleg nektek is ismerős az a srác, aki szinte minden filmben és sorozatban feltűnik, de mindig csak statiszta- vagy akár mondhatni cameo szerepben. Legtöbbször szövege sincs, csak áll, sétál vagy támasztja a falat, de mi épp ezért szeretjük. Nem tudjuk, ki az ügynöke, de megannyi híres film és sorozat után a Powerlessbe is becsempészte a srácot. Ha esetleg nem rémlik nektek a kölyök, nézzétek meg ezt a videót.

power13.png

Ezek voltak hát a Powerless pilotjának húsvéti tojásai. Ti kiszúrtatok valamit, ami nem szerepel ebben a cikkben? Nosza rajta, tudassátok velünk is! Továbbá azt se tartsátok magatokban, hogy ti nézni fogjátok-e ezt a sorozatot, valamint hogy tetszett-e nektek a pilot.

Ha tetszett a bejegyzés, kedveljetek minket a Facebookon!

Írta: Genzo

A bejegyzés trackback címe:

https://dcmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr7212184658

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása