Március 23-án, tehát csütörtök hajnalban elutaztam itthonról, hogy aztán Zack Snyder és a Warner Bros. a távollétemben megkezdje az Igazság Ligája várva várt első közös akciójának marketingjét (ha ezt tudtam volna, előbb megyek el). Viccet félretéve: vártuk a trailert karácsonykor, januárban, a "Kong: Koponya-sziget" premierjével és még sorolhatnánk, hogy mikor, ám a stúdió inkább a megosztóra sikeredett "Batman Superman ellen" bemutatójának évfordulóján lepte meg a képregényvilág rajongóit a Liga kaland legelső teljes értékű előzetesével. Számítottunk rá? Még a fejünkben sem fordult meg. Csütörtökön és pénteken a csapat-és karakter poszterek mellett nagyszerű látvánnyal és zseniális beállításokkal operáló teaserekkel hangolták a nagyérdeműt, ráadásként pedig a film rendezőjével, Zack Snyderrel érkezett egy interjú, aminek alanyai (még ha csak nagyon röviden is) a főszereplők. Ennek apropóján vegyük most sorra ezeket, ugyanis, bár kiadták a trailert, a rövid bemutatók még így is tartalmaznak képkockákat, amiket az előzetesben aztán nem láthattunk viszont.