Lesz, aki beszámoljon a történésekről.
Ahogy azt már tudjuk, Tyler Hoechlin ismét magára ölti Superman jelmezét az Arrowverzum idei nagyszabású crossoverében, most pedig arra is fény derült, hogy Elizabeth Tulloch is kiveszi a részét a cselekményből Lois Lane szerepében. Az ötrészes történet folyamán Lois és Clark gyermekével is találkozni fogunk, aki a képregényekben egy Jon nevű kisfiú, azt azonban egyelőre nem tudni, hogy a sorozat követni fogja-e az alapanyagot ebből a szempontból.
Tulloch a tavalyi Elseworlds crossverben debütált, mint a Daily Planet közismert riportere, egész pontosan a The Flash és Supergirl epizódokban. Az esemény végén ő és Clark elvonultak Argo City-be, a Krypton utolsó maradványaiba, hogy ott adjanak életet születendő gyermeküknek, távol a Föld sárga napjától.
A Krízis egy nagyon ambiciózus crossovernek ígérkezik, ugyanis Hoechlin mellett Brandon Routh is újra Supermanként lesz látható, mégpedig a Kingdom Come című grafikus novella ihlette jelmezben. A színész jelenleg Atomként ténykedik a Legendák oldalán a CW sorozatában, de nem ismeretlen számára Clark Kent karaktere sem, hiszen ő volt a címszereplője a 2006-os Superman visszatér című filmnek.
Rajta kívül is számos meglepetést és nagyágyút tartogat az idei esemény, hiszen Jon Cryer is feltűnik Lex Luthorként, Tom Cavanagh pedig Pariah szerepét ölti magára, aki kulcsfontosságú figura a Krízis képregények cselekményében. A Monitort játszó LaMonica Garrett pedig a karaktere testvérét, a Krízis főgonoszát, Anti-Monitort is életre kelti.
A Supergirl október 6-án folytatódik az ötödik évaddal, a Krízis öt része pedig két felvonásban kerül a képernyőkre, az első három fejezet decemberben, a két záróepizód pedig januárban.
(forrás: EW)
Ha tetszett a bejegyzés, kedvelj és kövess minket a Facebookon is!