Minden, ami DC!


'Az igazság ligája': Új képen Ezra Miller Barry Allenje és a Flashbarlang

2017. szeptember 14. 19:09 | DC Magyarország | komment

Továbbra is megosztónak számít Ezra Miller választása Flash szerepére, de sokakat szerencsére sikerült meggyőznie az eddigi három előzetessel. Korábban már láthattuk Barry-t a saját kis kuckójában, de ezen az új képen további Easter Eggekre lehet bukkanni. Először is vessetek egy pillantást a képre, aztán ha úgy vélitek, találtatok pár érdekességet, kattintsatok az elolvasomra és nézzétek meg a mi listánkat.

justice-league-movie-images-flash-cave-hq-1020581.jpg

Elolvasom »

Új infó nem, kép viszont érkezett 'Az igazság ligája' kapcsán

2017. szeptember 01. 18:00 | DC Magyarország | komment

Ezúttal a PEOPLE beszélgetett a film sztárjaival: Ben elmondta, a film a sokoldalúságról szól és arról, hogy ezek a teljesen különböző karakterek össze tudnak-e állni csapattá, ebből adódik a dráma, de persze ezúttal több hely jut a humornak is, Miller pedig örül, hogy összebarátkozott a színészekkel, és szerinte ha a forgatáson jó a hangulat és a színészek között jó a kapcsolat, akkor az kivetül a filmre is. De ami most a leginkább érdekelhet minket az egész cikkből, az az alábbi kép, amin már sokadjára láthatjuk együtt Wonder Woman, Batman és Flash hármasát.

justicelague.jpg

'Az igazság ligája': Új képen Flash, Batman és Wonder Woman

2017. július 14. 14:20 | DC Magyarország | komment

Az Entertainment Weekly jóvoltából egy újabb képpel gazdagodtunk "Az igazság ligája" film kapcsán, rajta a már többször látott hármas felállással. A jövő héten megrendezésre kerülő San Diego Comic-Conon valószínűleg bemutatják a film új előzetesét is, mi pedig élőben közvetítjük majd az esemény ránk vonatkozó részét. Tartsatok velünk akkor is, a képet pedig nézzétek meg az elolvasomra kattintva.0000000002.png

Elolvasom »

Ők esélyesek a 'The Flash' film rendezői székére

2017. május 17. 08:31 | DC Magyarország | komment

A Warner Bros. hamarosan megtalálhatja a megfelelő személyt a skarlát gyorshajtó szóló mozijának élére, habár a korábban betervezett premierdátumot már biztos nem fogják tudni tartani – legyen akármilyen gyors is a karakter. A The Hollywood Reporter forrásai szerint Matthew Vaughn, Robert Zemeckis és Sam Raimi is ott van a stúdió végső jelöltjei között.

matthew_vaughn_robert_zemeckis_and_sam_raimi_split.jpg

Elolvasom »

CINEMACON 2017: DC Bővített Univerzum filmek a WB paneljén

2017. március 30. 12:27 | DC Magyarország | komment

Magyar idő szerint ma hajnalban zajlott le a Warner Bros. prezentációja a 2017-es CinemaCon-on. Az eseményen megjelentek a közelgő DC Bővített Univerzum filmek színészei és rendezői, akik friss, korábban még nem látott részleteket, koncepciós rajzokat mutattak be a közönségnek. Ezek nem találtak maguknak utat az internetre, csupán leírások érkeztek róluk. Vegyük most ezeket sorra a bemutatásuk sorrendjében.

ben-momoa-main.png

Elolvasom »

ÖSSZEFOGLALÓ: Ez történt a múlt héten 'Az igazság ligája' háza táján

2017. március 27. 16:22 | DC Magyarország | komment

Március 23-án, tehát csütörtök hajnalban elutaztam itthonról, hogy aztán Zack Snyder és a Warner Bros. a távollétemben megkezdje az Igazság Ligája várva várt első közös akciójának marketingjét (ha ezt tudtam volna, előbb megyek el). Viccet félretéve: vártuk a trailert karácsonykor, januárban, a "Kong: Koponya-sziget" premierjével és még sorolhatnánk, hogy mikor, ám a stúdió inkább a megosztóra sikeredett "Batman Superman ellen" bemutatójának évfordulóján lepte meg a képregényvilág rajongóit a Liga kaland legelső teljes értékű előzetesével. Számítottunk rá? Még a fejünkben sem fordult meg. Csütörtökön és pénteken a csapat-és karakter poszterek mellett nagyszerű látvánnyal és zseniális beállításokkal operáló teaserekkel hangolták a nagyérdeműt, ráadásként pedig a film rendezőjével, Zack Snyderrel érkezett egy interjú, aminek alanyai (még ha csak nagyon röviden is) a főszereplők. Ennek apropóján vegyük most sorra ezeket, ugyanis, bár kiadták a trailert, a rövid bemutatók még így is tartalmaznak képkockákat, amiket az előzetesben aztán nem láthattunk viszont.

unite-the-league.png

Elolvasom »

Top 5+1 ok, amiért a sorozatos Barry Allen nem Barry Allen

2017. március 24. 19:32 | DC Magyarország | komment

Mielőtt nekilátnék a pontok kifejtésének, szögezzük le, hogy a sorozat nyilván nem egyezhet meg teljesen a képregényekben történtekkel, és annak minden momentumával, illetve a cikk nem a Flash sorozat szidására akar kiéleződni, ám Barry Allen alapvető jellemvonásait megmásítani olyan, mintha azt mondanánk, hogy Bruce Wayne utcagyerek volt... Szóval jöjjön az öt érv amellett, hogy miért is nem az igazi Barry Allan futkos a képernyőkön.

gallerycomics_1920x1080_20150805_fl_season_zero_11_55b2c17f52eb20_65514108.jpg

FIGYELEM: A CIKK SPOILEREKET TARTALMAZ!

Elolvasom »

E DC projektek egyike foroghat 2017-ben az 'Aquaman' mellett

2017. március 17. 10:05 | DC Magyarország | komment

Tegnap este megtudtuk, hogy csúszik a 2018-ra egyetlen hivatalosan is bejelentett DC film, az "Aquaman" premierje, majd megszellőztették, hogy idén még egy film foroghat Atlantisz királyának önálló kalandja mellett, és erre nem kevesebb, mint öt jelöltje van a stúdiónak.

sirens-flash-corps-dark_universe.png

Elolvasom »

Minden, amit eddig tudunk 'Az igazság ligája' filmről

2017. február 23. 12:19 | DC Magyarország | komment

Egy különkiadással folytatódik a "Minden, amit tudnod kell..." című rovatunk, hiszen idén novemberben mégis csak – hogy Genzo szavaival éljünk – "a mothaf*ckin' Justice League" érkezik a mozikba. Máris rengeteg kép- és egyéb anyagot adtak ki a film kapcsán, és még mennyi érkezhet a több, mint 9 hónap múlva esedékes novemberi bemutatóig. Ezekről nem elég egyetlen bejegyzést készíteni, a premier előtt tehát érkezik ennek a folytatása, benne az ezt követően érkező információkkal, poszterekkel és egyéb anyagokkal, most pedig fussuk át, mit tudunk eddig "Az igazság ligája" filmről.

Elolvasom »

ELŐRETEKINTÉS – 2017

2016. december 31. 13:01 | DC Magyarország | komment

Az előbbi cikkben végigzongoráztam a DC mozifilmek 2016-os felhozatalát, most pedig előretekintünk a jövőre, lássuk, mi vár ránk ilyen téren a 2017-es évben.

2017.jpg

Elolvasom »
süti beállítások módosítása