Minden, ami DC!


Henry Cavill Superman visszatéréséről beszélt 'Az igazság ligája' kapcsán

2017. november 22. 13:18 | DC Magyarország | komment

Eddig sem számított újdonságnak, hogy az Acélember visszatér "Az igazság ligája" című filmben, mára pedig már meg is győződhetünk róla egy jól fűtött moziteremben. Az ikont életre keltő Henry Cavill nyilatkozott néhány mondatot a nagy visszatérésről, valamint elárulta, hány filmre van még szerződése a DC Bővített Univerzumon belül.

Elolvasom »

Az Igazság Ligája fanfiction pályázat alkotásai

2017. november 21. 18:41 | DC Magyarország | komment

Még a premier előtt indítottunk egy Fanfiction pályázatot, melynek témája természetesen az Igazság Ligája volt. A kiírás szerint az első három helyezett munkáját tesszük közzé, és mivel pontosan ennyit kapunk, senkit sem kell megsértenünk azzal, hogy nem láthatja viszont az írását. Az elolvasom mögött ezeket találjátok.

Elolvasom »

TOP 5: Az igazság ligája rajzfilmsorozat epizód

2017. november 20. 15:26 | DC Magyarország | komment

A klasszikus Batman rajzfilm mellett a szintén ikonikussá vált, Az igazság iigája és Az igazság ligája: Határok nélkül volt a belépőm a DC képregények világába. Remek történetek, páratlan karakterek és a korszakhoz mérten szép rajzolás. Most elhoztam nektek azt az öt részt, ami igazán kedves nekem, illetve maradandó.

Elolvasom »

'Az igazság ligája': Ilyen lett volna Zack Snyder változata?

2017. november 19. 19:08 | DC Magyarország | komment

A héten bemutatásra került "Az igazság ligája", és ahogy az sokak figyelmét nem kerülte el, bizony a "Batman Superman ellen"-hez és az "Öngyilkos osztag"-hoz hasonlóan ebből a filmből is sok jelenet a vágószoba padlóján végezte. Tegnap netvilágot látott több, mint húsz jelenet leírása, néhányat pedig videón nézhettünk meg félkész effektekkel (ezeket azóta törölték, de néhol még fellelhetőek). A leírások egy reddit felhasználótól származnak, tehát nem vehetjük készpénznek, hogy ez tényleg így történt volna Zack víziójában, de akad számos nyom, ami ezt igyekszik alátámasztani. Állítása szerint azt a vágást, amiben ezek a jelenetek szerepeltek, csak a Warner Bros. executive producerei látták.

Elolvasom »

ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ: Az igazság ligája (spoilermentes)

2017. november 16. 10:19 | DC Magyarország | komment

Nincs olyan képregényrajongó, aki ne várta volna valami miatt Az igazság ligáját. Vannak, akik a bukására vágytak, de akadtak, akik egy ütős szuperhőskalandra akartak beülni és szórakozni, ezúttal nem a Marvel, hanem a DC legnagyobb hőseivel a főszerepben. Szerintem részben mindkét tábor megkapta, amit akart.

Elolvasom »

Minden, amit tudnod kell 'Az igazság ligája' filmről

2017. november 14. 13:20 | DC Magyarország | komment

Nagyjából fél éve már jelentkeztünk egy "Minden, amit eddig tudunk 'Az igazság ligája' filmről" cikkel, most pedig elérkezett az ideje, hogy összegezzünk minden fontosat, amit tényleg érdemes tudni, mielőtt beülünk a moziba megnézni.

Elolvasom »

GALÉRIA: Lezajlott 'Az igazság ligája' világpremierje

2017. november 14. 09:40 | DC Magyarország | komment

Los Angelesben a Dolby Színháznál került sor hazai idő szerint ma hajnalban a vörös szőnyeges bevonulásra, ahol természetesen tiszteletüket tették a főszereplőkkel, további nevekkel kiegészülve, akiknek jelentős szerep juthat a jövőben a DC Bővített Univerzumban. A Facebook oldalunkon láthattatok pár képet, lejjebb görgetve pedig rengeteg további fotót gyűjtöttünk össze az eseményről. (A bejegyzés frissül.)

Elolvasom »

Infók "Az igazság ligája" készületeiről és a DC filmek új vezérelvéről

2017. november 07. 22:24 | DC Magyarország | komment

Jövő csütörtöktől a mozikban a Warner idei talán legnagyobb dobása, aminek készületeiről, valamint a filmes univerzum jövőbeni terveiről a The Wall Street Journal készített egy átfogó írást. Ennek a magyar változatát találjátok az elolvasom mögött!

Elolvasom »
süti beállítások módosítása