Minden, ami DC!

Tisztulhat a kép, hogy mely DC filmes projektek vannak még életben a Warnernél

2019. február 13. 20:28 | DC Magyarország | komment

Ahogy arra számítani lehetett, nem minden ötlet valósulhat meg.

A Forbes lehozott egy mélyenszántó és tartalmas publikációt a DC Moziverzum jelenlegi helyzetéről, amiben kitért az elmúlt időkben belebegtetett projektek állapotára is, így most lehet némi rálátásunk arra, hogy mire számíthatunk a jövőben.

A tavalyi szűkös, egyfilmes év után idén három DC adaptációt is kapunk ugyebár a Shazam, a Joker és a Vertigo képregénysorozaton alapuló The Kitchen képében. Mind a három kapcsán bizakodóak lehetünk, az anyagi siker szinte elkönyvelhető mindegyik esetben, reméljük, a filmek minősége sem fog kívánnivalót hagyni maga után. A 2020-as év a nők jegyében telik majd, hiszen mozikba kerül a Birds of Prey még februárban, a nyári hőség elől pedig a Wonder Woman 1984-re is bemenekülhetünk majd, aminek a premierdátumát idénről tették át jövő júniusra.

Ami pedig az egyelőre levegőben lógó projekteket illeti, a Forbes újságírója ezek kapcsán is összegyűjtötte a tudnivalókat. Mivel nem hivatalos Warner közleménnyel állunk szemben, ezért helyén kell kezelnünk mindazt, amit a cikk leír.

Flash szólófilmje átesett már néhány csúszáson és halasztáson, és továbbra sincs semmi haladás ezügyben, ami talán azt is eredményezheti, hogy Ezra Miller is lecserélésre kerül, de persze ez egyelőre csupán spekuláció.

Úgy tűnik, hogy Supermant is mellőznünk kell a vásznon, hiszen Henry Cavill jelenleg nem készül újra az ikonikus jelmezbe bújni, valamint a Shazam!-hoz forgatott cameo létezését is cáfolják. Helyette Supergirl képviseli majd a kriptoniakat a jövőben, akinek szintén készülőben van a saját filmje, ami a cikk tanulsága szerint 2021-ben bemutatásra is kerül, bár erről még egyetlen más forrás sem számolt be.

Ezzel ellentétben az Öngyilkos osztag 2 sokkal biztosabban halad előre. James Gunn írja és rendezheti a filmet, ami semmilyen módon nem fog kapcsolódni David Ayer 2016-os menetéhez, hanem egyféle reboot lesz, egy másik csapattal. Ez azt jelenti, hogy Harley Quinn felbukkanását sem érdemes várnunk, hiába ő volt az első film egyik fénypontja. Ezzel együtt a Jared Leto közreműködésével tervezett Harley/Joker film is parkolópályára került, ahogy Leto önálló Joker mozija is.

A The Batman kapcsán jelenleg naprakészek vagyunk, hiszen nemrég érkeztek a hírek Matt Reeves filmje kapcsán. A premier 2021-ben esedékes, a címszerepben pedig egy fiatalabb színészt nézhetünk majd meg, akit egyelőre még nem castingoltak be. Maga Ben Affleck is megerősítette, hogy szögre akasztja a denevérjelmezt, átadva a stafétát az új generációnak, sajnos nem egy film cselekményébe ágyazva, hanem a kulisszák mögött.

Batgirl szólófilmje továbbra is az asztalon van, de a pletykákkal ellentétben nem fog kapcsolódni a Birds of Preyhez. Egyes teóriák szerint Barbara Gordon kapott volna egy két filmen átívelő történetszálat, de ez most cáfolásra került, ahogy az is, hogy egy Gotham City Sirens film is készülőben van, ami aztán crossoverezne egyet a Ragadozó madarakkal.

Várhatóan a vízalatti kalandokból sem fogunk hiányt szenvedni a jövőben, hiszen az Aquaman hatalmas sikerén felbuzdulva a studió bejelentette, hogy az Ároklakó lények különálló filmet kaphatnak, valamint Arthur Curry második kalandjának is nekiláttak már, felkérve az első rész társíróját, David Leslie Johnson-McGoldrick-t a szkript elkészítésére.

A víz után vessük szemeinket a világűr felé, hiszen ott is végtelen lehetőségek rejlenek egy-egy naszerű filmre vagy akár franchise-ra. Ezzel próbál élni az Ava DuVernay nevével fémjelzett New Gods is, ami továbbra sincs lesöpörve az asztalról, csupán jelenleg nagy a csend a projekt körül. De az igazán nagy űrkaland a Green Lantern Corps mozi lenne, amiről szintén semmi fejlemény egyelőre, de egy jó casting és egy tehetséges rendező valami nagyszerűt tudna alkotni egy ilyen erős alapanyagból.

Ezeken kívül olyan lehetséges projektekről is hallhattunk már, mint a Booster Gold és Blue Beetle, a Nightwing, a Deadshot, a Justice League Dark, a Cyborg vagy a Lobo, de ezek nagy része vagy a kukában végezte, vagy határozatlan ideig el van halasztva a fejlesztésük.

Amíg ezekről a távoli tervekről nem tudunk meg újabb infókat, bőven leköthetjük magunkat azokkal a mozikkal, amelyek érkezése már kőbe van vésve, hiszen egyik érdekesebbnek tűnik, mint a másik.

(forrás: Forbes)

Ha tetszett a bejegyzés, kedvelj és kövess minket a Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://dcmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr3114625752

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása