Minden, ami DC!

KRITIKA: Az igazság ligája (spoilermentes)

2017. november 18. 21:16 | DC Magyarország | Szólj hozzá!

Ádám már kiírta magából a gondolatait a filmmel kapcsolatban, és ahogy annak a cikknek a végén beharangozta (jaj, mindig ezek az előreutalások), itt is van Az igazság ligája kritika, frissen, ropogósan, spoilermentesen.

A világot hatalmas veszély fenyegeti, ugyanis Steppenwolf, a "Born To Be Wild" című legendás rocksláger előadója felhagyott a zenéléssel, és manapság inkább titokzatos Mother Boxokat szeret gyűjteni, amivel elhozza a világvégét, mint minden második képregényes gonosz az univerzumok történetében. Ezt hivatott megakadályozni Batman, aki hamar rájön, hogy ez még nem a szólófilmje, mert akörül még mindig káosz van, ezért gyorsan nyakába veszi a küldetéstudatát, és felkutatja a többieket, hogy ligába verődve menjenek neki a gonosznak, talán úgy még esélyük is lesz. Aztán egy régi ismerős is beköszön.

Elpoénkodtam a szinopszist az előbb, de az az igazság, hogy közben össze is foglaltam szinte tökéletesen. Ha valamit fel lehet róni ennek a filmnek a számlájára, az két elég fontos tényező: egyrészt a sablonos (vagyis ez nem is "sablonos", ez Maga a sablon) történet és a semmilyen főgonosz. Mind a kettőre számítottam már jó előre, valószínűleg ezzel magyarázható, hogy nem csalódottan álltam fel a székből a legvégén (a legeslegvégén! - de erre még visszatérek). Amit vártam, precízen és pontosan meg is kaptam. A történet egyszerűségével amúgy nincs semmi baj, az első "Bosszúállók" cselekménye sem bonyolultabb ennél, mint hogy összeáll a csapat lenyomni egy főgonoszt, akinek van egy idegen fajból álló, 12-es korhatárkarikán belül lelkiismeretfurdalás nélkül aprítható serege. A gonosz semmilyenségét is meg lehet magyarázni, ha nagyon akarjuk. Az lehetett a terv, hogy olyan gonosztevőt mutassanak be, aki nem veszi el a figyelmet arról, ami a legfontosabb a filmben, vagyis hogy végre valahára összeállt a Liga, megannyi kulisszák mögötti nehézség, meg egy tíz évvel ezelőtti elkaszált filmterv után. Persze ez nagyon erőltetett magyarázat, Steppenwolf simán csak tucatgonosz, aki bár fizikailag méltó ellenfél a ligának (egy darabig persze), de szellemileg az orosz városban élő kislány is lekörözi, amikor veszélyt észlelve okosan az asztal alá bújik. Engem nem a hasonlóan félresikerült MCU-s gonoszokra emlékeztetett (például Malekith), hanem az X-Men: Apokalipszis címszereplőjére, akinek szintén a teljes szókincse kimerül néhány világhódító gonoszság skandálásával.

Van tehát egy ilyen főgenyánk és egy ilyen történetünk, amiért normális esetben nem járna dicséret, mert nem túl erősek, és kicsit idejétmúltak egy olyan korban, ahol évente 5-6 szuperhősfilm a termés. 2017-ben már megfér egy kis újítani akarás egy-egy ilyen projektben, hogy ne legyen színtiszta felmondása a Szuperhősfilm Alapfok tankönyv leckéinek. És itt következik a csavar. Béna főgonosz ide, lerágott csont történet oda, én remekül szórakoztam ezen a filmen elejétől végéig, a házimozis megjelenést követően gyakran a lejátszóban fog landolni, a moziból pedig úgy jöttem ki, hogy többet szeretnék kapni még ezekből a karakterekből és az interakcióikból. Erre egyelőre "csak" a képregények szolgáltatnak megoldást (vagy az animációs filmek/sorozatok), de egye fene, máris kezdem falni a füzeteket. Vagy a karakterek között remekül funkcionáló kémia, vagy a két rendező stílusának különös elegye, vagy a sokszor egészen szép operatőri munka teszi, esetleg ezek így együtt, de Az igazság ligája egyszerűen csak működik, mint régimódi, vegytiszta szuperhősmozi, mindenféle sallang és felesleges mellékszál nélkül. Bőven hagy persze kívánnivalót maga után, néhány dolgot eléggé elkapkod, valamint visszamenőleg értelmetlenné teszi a Batman Superman ellen egyik kulcsjelenetét, de ugyanakkor néhány motívumot továbbvisz onnan, ami pluszpont.

A hőseinkről még nem esett szó, pedig épp ők a legjobbak az egészben. Ben Affleck továbbra is nagyon jó Batman, a film prológusában látható jelenete instant kedvencem lett. Wonder Woman érezhetően sok játékidőt kap, minél többször, minél több szögből próbálják a képbe komponálni, amire egyszerű a magyarázat. A nyáron bemutatott szólófilmje szokatlanul hangos sikert aratott minden téren, így nem véletlen, hogy sokszor van ő a kamera középpontjában, hiszen épp mi nézők (és a kritikusok) üzentük a Warnernek, hogy nagyon szeretjük az amazont vásznon látni, ők pedig ehhez alkalmazkodnak ügyesen. Cyborgot nem kedveltem meg jobban a film hatására, Flash azonban abszolút megnyerő volt, a film egyik fő humorforrásaként volt jelen, ahogy azt vártuk is, de szerencsére nem vitték túlzásba a poénkodást sem az ő, sem mások részéről, szépen a mérleg közepén tartották. Aquaman soha többet nem lesz nevetség tárgya, de ezt már az első promóképek után tudni lehetett. Ugyanakkor, bár Flash a comic relief a csapatban, a film egyik legviccesebb jelenete Aquamanhez kötődik, aki látta a filmet, tudja, miről beszélek, a többieknek nem lövöm el. Ami pedig Supermant illeti, őt ügyesen rejtegették a marketingkampány során, de nyílt titok volt, hogy vissza fog térni a filmben, az egyetlen kérdés az volt: hogyan? Erről még nem nyilatkozok egyelőre, a Facebookon lesz majd spoileres kibeszélő csütörtökön, ott megvitatjuk ezt is. Amit azonban mindenképp meg kell jegyeznem, hogy az a híres CGI-bajuszeltüntetés nagyon látszik egy jelenetben (én csak egyszer szúrtam ki), irtó gagyira sikerült, amit nem igazán tudok felfogni egy olyan filmnél, ahol a CGI űrlénysereg, vagy az ezer másik animált látványelem nem az.

Összességében tehát Az igazság ligája egy teljesen átlagos szuperhősfilm, ami ezúttal egyszerre jelent pozitív és negatív jellemzőt. Negatív, mert, mint mondtam, idejétmúlt történet és uncsi főgonosz a felhozatal, de pozitív, mert végre amit ígér azt tudatosan be is tartja, szükségtelen adalékok nélkül, és teszi ezt veszettül szórakoztató és nagyon könnyen fogyasztható módon. Minden hős megkapja a maga nagy pillanatát, néhány jelenetre pedig még sokáig emlékezni fogunk. A stáblista pörgése közben, mialatt Gary Clark Jr iszonyatmenő Beatles feldolgozása szólt, azon töprengtem, hogy ez egy fun ride volt, és kérek még ezekből a karakterekből, akár bandába verődve, akár szólóban. Ami pedig a stáblista után fogadott, attól pontosan úgy hidaltam le, mint mindenki más, akinek olvastam a véleményét a filmről. Két jelenetet kapunk a türelmünkért cserébe. Az egyik egy telitalálat fanservice, a másik pedig egy nagyon ígéretes előretekintés, avagy itt még komoly dolgok vannak készülőben.

Értékelés:

Új rendszert vezetünk be ezentúl a filmek értékelését/pontozását illetően, amit most tesztelünk le. Hat tényezőre bontjuk a filmet, amiket egyenként pontozunk 1-től 5-ig, majd ezek alapján kapjuk meg a film átlag pontszámát. Így fest ez gyakorlatban:

Történet: 2
Látvány: 4
Zene: 4 – Nem vagyok score szakértő így arról nem nyilatkozok, de a prológusban hallható dal, valamint a "Come Together" minden pénzt megér.
Alakítások: 4 – Persze műfajon és elvárásokon belül, nem számítok Jason Momoa nevére az Oscar-jelöltek listáján.
Utóhatás: 5 – Kedvem támadt Igazság Ligája képregényeket olvasni, és mára elment a kedvem a szintén most megjelent "Punisher" sorozat nézésétől, pedig a berendelése óta várom, mint a Messiást. Mi ez, ha nem az utóhatás?
Szinkron: Ezt is fogjuk pontozni, amikor tudjuk, de nálam ezúttal kimarad, mert eredeti nyelven néztem.

Összpontszám: 3.8

Írta: Genzo

A bejegyzés trackback címe:

https://dcmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr2913308187

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.